DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hát, ez nagyon gyenge volt! Sokaknak más az állandó lakcíme, mint ahol laknak, elnök úr; gondolom, ezzel nem árulok el újdonságot. Választ tehát szokás szerint nem kaptam öntől.
Szóval, az a helyzet, tisztelt elnök úr, hogy maga és a főnöke és néhány bűntársuk egy XXI. századi diktatúrát alakítottak ki itt Magyarországon, húsz év után ismét meghonosítva a pártállamot és a nagy bölcs vezér kultuszát. És azt hiszik, hogy bármit megengedhetnek maguknak, és semmitmondó, cinikus válaszokkal elintézhetik a kritikákat. Tudja mit, elnök úr? Jelenleg igazuk is van: ez is természete egy diktatúrának. A legfőbb ügyész, aki szintén a rendszer része, sőt haszonélvezője, nem fogja lecsukni a felesége főnökét. De nem lesz ez mindig így, elnök úr! Minden diktatúra elbukik egyszer, a vezetői pedig vagy a börtönben, vagy a morális szemétdombon és szégyenfalakon végzik. Mindenesetre, ha nem akarnak maguknak kellemetlen pillanatokat, drága velencei tükörbe addig se fektessenek rútul szerzett milliárdjaikból.
És ha kérhetem, elnök úr, ha már indított egy pert ellenem (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), akkor legyen szíves ön is odafáradni a bíróságra legközelebb. Köszönöm szépen. (Dr. Józsa István: Így van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem