DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Kíváncsian vártam, hogy milyen eszközöket fog felsorolni annak érdekében, hogy a hálapénz megszűnhessen Magyarországon, hiszen a Jobbik általában eszközöket ritkán mond. Azzal, hogy jó lenne, ha nem lenne hálapénz, mindnyájan egyetértünk, nincs olyan ember Magyarországon - nem kell ehhez közvéleménykutatást végezni, tisztelt képviselő úr. Mindenki azt szeretné, hogy ne legyen hálapénz, az orvosok kapjanak hivatalos módon, munkájukhoz illő, a megbecsülést is kifejező magasabb bért, mindemellett pedig a betegeknek ne kelljen borítékban, így-úgy-amúgy az orvosok számára ilyen hálapénzt átadni. Tudjuk, ez egy nagyon régi öröksége sajnos Magyarországnak, az 50-es években kezdődött el a hálapénz adásának az időszaka, és sajnos a rendszerváltás után sem szűnt meg.
De az alapján, amit ön elmondott, tisztelt képviselő úr, hogy milyen eszközökkel lehetne a hálapénz ellen küzdeni, azt mondhatjuk, hogy a Jobbik kullog a kormányzat után, hiszen olyan javaslatokat ismételget, amely javaslatok már itt szerepeltek a parlament asztalán, lehetett róluk szavazni. Ott nem támogatta a Jobbik ezeket, hiszen nem támogatta a jövő évi költségvetést, amelyben az orvosok számára a bért 107 ezer forinttal emeljük meg. De lesz még egy lehetőségük majd a 2018-as béremelésről is szavazni, ami további 100 ezer forintot jelent. Kíváncsian várjuk, hogy mit fog a Jobbik erre szavazni, akkor is, ha a „nem” gombot nyomja meg, vagy pedig meri vállalni a bátorságot, és az „igen”-t nyomja meg. Mint ahogy ugyanúgy nemet mondtak az egészségügyben dolgozó nem orvos, hanem ápoló dolgozók idei 26,5 százalékos béremelésére, vagy a jövő évi 12 százalékos és az utána következő 8 és 8 százalékos béremeléseknél majd meglátjuk, miket dönt a Jobbik.
(13.40)
De azt is láttuk, hogy 2012-13-ban, amikor már egy 26 százalékos béremelést megvalósítottunk, szintén nem támogatta a Jobbik. De büszkén mondhatjuk el, azt hiszem, hiszen az egészségügyben dolgozók érdemét is dicséri, hogy az az 500 milliárd forintos egészségügyi fejlesztés, amely megvalósult az egészségügyben, az viszont emberhez méltóbb és fejlettebb, igazi korszerű körülményeket teremtett a legtöbb vidéki kórházban a gyógyításhoz, és bízunk benne, hogy a szuperkórházban ez folytatódik Budapesten is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem