IKOTITY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A KSH Statisztikai tükrének október 3-i száma a kutatás-fejlesztési terület 2015-ös helyzetét elemzi. Az anyag külön foglalkozik az egyetemi-főiskolai szektor adataival. Az LMP úgy gondolja, hogy a felsőoktatásnak a hazai K+F+innováció egyik legfőbb bástyájának kellene lennie. Ehhez képest a friss adatok alapján igen lesújtó kép jellemzi ezt a területet. Hadd idézzek három szakaszt a KSH elemzéséből.
A felsőoktatási szektor K+F tevékenységében folyamatos a mérséklődés, ami a kutatóhelyek, a létszámadatok és a K+F ráfordítások vizsgálata során egyaránt megfigyelhető. 2015-ben 66 felsőoktatási intézményben összesen 1253 kutatóhely működött, 35-tel, azaz 3 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Az összes kutatóhelyhez viszonyított arány nem érte el a 45 százalékot. Kutatási, kísérleti, fejlesztési tevékenységgel 21 998 fő foglalkozott, ez az átlagosnál kissé nagyobb, 2 százalékos növekedés 2014-hez képest. A kutatók létszáma 1,8, a segédszemélyzeté 2,4 százalékkal lett kevesebb.
Tovább folytatódott a szektor K+F ráfordításainak mérséklődése, az egyetemek és főiskolák 2015-ben az előző évhez képest 4,7 százalékkal kevesebbet, összességében 56,7 milliárd forintot, a nemzetgazdasági szintű ráfordítások közel 12 százalékát fordították K+F tevékenységre. Az egyetemek, főiskolák K+F tevékenységének elsődleges pénzügyi forrása az állami költségvetés. Az összes K+F ráfordítás több mint háromnegyedét, 42,7 milliárd forintot ebből finanszíroztak, ezáltal a csökkenés 3,3 százalékos volt, miközben nemzetgazdasági szinten 9,8 százalékos volt az emelkedés.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mi ennek az oka, miért gyengül a kutatás-fejlesztés, mit lép a kormány, hogyan lesz versenyképes így Magyarország? Várom válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem