IKOTITY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az LMP kezdettől fogva következetesen képviseli azt az álláspontját, hogy súlyos hiba az iskolarendszer államosítása. Nem működött hatékonyan a 2010 előtti rendszer sem, akkor minden felelősséget a településekre hárítottak, megfelelő források és segítség biztosítása nélkül. De erre hibás válasz volt a KLIK létrehozása, a teljes központosítás. A ló egyik oldaláról átestek a másikra, az egyik szélsőségből áttolták a biciklit a másik szélsőségbe.
Az LMP szerint, amelyik település kéri és képes rá, annak vissza kell adni az iskolákat, természetesen a források biztosításával, aki pedig valamiért nem akarja vagy nem képes a fenntartásra, ott kell belépnie az államnak valamilyen formában. Önök a pedagógustüntetések hatására megígérték, hogy lazítanak valamit a rendszeren, megszüntetik a KLIK-et. Kiderült, hogy nem mondtak igazat, és tovább tolják a biciklit a zsákutcába, a településektől még a működtetés jogát is elveszik. A működtetés átvétele természetesen pénzbe kerül. Az önkormányzati szövetségek számítása szerint mintegy 100 milliárd forintos költségről van szó. Palkovics László ezzel szemben mindössze 55 milliárd forintot ismer el.
A pénzt önkormányzati megszorításokkal teremtik elő szemlátomást, egyrészt elvesznek a települések támogatásából, másrészt büntetőadót vetnek ki rájuk, amit cinikusan szolidaritási hozzájárulásnak csúfolnak. Kiderültek a részletek is, hogy kit mennyire büntetnek meg. Budaörs például egymaga 2,3 milliárd forintot fizetne, így a teljes büntetés 10 százalékát egyetlenegy településtől szednék be. De Százhalombattára is majdnem 1 milliárdos büntetést vetnek ki; Veresegyház vagy Paks is saját költségvetésének jelentős részét veszíti el a sarc miatt.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ha totális államosítást hajtanak végre, miért nem adja ehhez az állam teljes mértékben a forrásokat? Nem elég, hogy elveszik a településektől az iskolákat, még igazságtalanul meg is büntetik őket? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Igaza van. - Szórványos taps a Jobbik és az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem