DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ne feledjük el, hogy ennek a kormánynak azzal kellett kezdenie hat évvel ezelőtt a tevékenységet, hogy családok százezreit kellett megmenteni a devizahitelezés miatti válságból, helyzetből. Több százezer család állt ott, hogy máról holnapra akár 2010-ben vagy 2011-ben megszűnik a lakhatásuk. Ezeknek a családoknak a helyzetét sikerült javítani, sikerült őket megmenteni ettől a közvetlen veszélytől. Sőt, ma már a családok számára sokkal többféle lehetőség van, elég csak a CSOK-ra gondolni, ahol egy háromgyermekes család 10 millió forint, vissza nem térítendő támogatást kaphat. Nem arról van szó tehát, hogy a devizaárfolyam-emelkedés miatti hiteltörlesztő részleteket nem tudják kigazdálkodni hónapról hónapra, hanem arról, hogy 10 millió forintot vissza nem térítendő támogatásként kapnak az államtól ahhoz, hogy a saját lakhatásukat meg tudják alapozni.
Aki korábbi problémák miatt még nehéz helyzetben volt, nemcsak a ma már említett ócsai lakópark, hanem a Nemzeti Eszközkezelő is a segítségére tudott sietni, és teszi ezt a későbbiekben is, hiszen szeptember 30-ig összesen 37 900 ingatlanfelajánlás érkezett a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez, és a Nemzeti Eszközkezelő minden olyan családnak meg fogja vásárolni az ingatlanát, aki a jogszabályoknak megfelel.
Ha azt nézzük, hogy a hiteltörlesztéssel most mennyivel kevesebb embernek van gondja, mint akkor, amikor a szocialisták abbahagyták a kormányzást, azt látjuk, hogy 414 ezerrel kevesebb embernek van hiteltörlesztési problémája. Ha pedig azt nézzük, hogy mennyivel kevesebb embernek jelent most már problémát a rezsicsökkentés után a lakás kifűtése, akkor az Eurostat számításai szerint - tehát nem kormányzati, hanem Eurostat-számítások szerint - 450 516-tal csökkent azoknak nagyságrendileg a száma, akiknek problémát jelent a lakás kifűtése.
Úgy érzem, hogy ez, illetőleg az a 30 ezer család, amely már a CSOK-ot is igényelte, bizonyítja, hogy sokkal jobb körülmények között vannak a lakhatás tekintetében is ma a családok, mint voltak hat évvel ezelőtt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem