DR. NAGY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nem akkor, nem ott, nem úgy történtek a dolgok, ahogy ön ezt sorolta, és ez egy képviselőnél igen veszélyes dolog. Engedje meg, hogy elmondjam önnek, mi zajlik Komádiban.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Komádi települési hulladéklerakójával kapcsolatosan sem a működése során, sem a rekultivációja óta nem érkezett megkeresés sem a helyi hatóságokhoz, sem a minisztériumba. A kérdése apropóján viszont a hatóságok utánanéztek a tényeknek. Ez alapján a valóságos helyzet a következő: Komádiban az önkormányzat üzemeltette a hulladéklerakót, egészen a kilenc évvel ezelőtti bezárásáig. Ezt követően az engedélynek megfelelően 2013-ban történt meg a hulladéklerakó rekultivációja. A rekultivációs munkálatokat nem az önkormányzat végezte el közmunkások bevonásával, hanem pályázat útján kiválasztott gazdálkodó szervezet, mivel a munkálatokat az Európai Unió finanszírozta. Jelenleg az utógondozás folyik a bezárást követő harminc évig. Ezalatt gondoskodni kell a rekultivációs tervben szereplő növényborítottságról. A gyepterületek gondozását - nagyon helyesen - közfoglalkoztatottak bevonásával végzi el az önkormányzat. A rekultiváció során a hulladéklerakó környezetében monitoringrendszert is kialakítottak, s veszélyes hulladékoknak a nyomát sem lehet kimutatni.
(13.00)
A településen szolgáltatott ivóvíz minőségével kapcsolatosan igaza van képviselő úrnak, határérték feletti természetes arzéntartalom miatt valóban átmeneti ivóvízellátás került elrendelésre 2013-tól. A lakosság egészségének védelme érdekében a honvédség gondoskodott a település vízellátásáról. Hangsúlyozom, csak átmenetileg. Időközben megvalósult a települési vízmű korszerűsítése, a beruházás eredményeként a Komádiban szolgáltatott ivóvíz minősége megfelel a hatályos jogszabályoknak. Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem