DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Kicsit furcsa hallgatni a Jobbikot a biztonsági vonatkozásokról, a biztonsági kockázatokról, főleg, ha tudjuk, hogy ez a párt, amióta csak létezik, súlyos biztonsági kockázatokat jelent. Csak hogy egy példát mondjak a sok közül: önök az iráni forradalmi gárdát szerették volna behívni választási megfigyelőnek. (Mirkóczki Ádám: Valamit a napjainkból?)
Ami a Pharaon nevű embert illeti, szeretném önt arról tájékoztatni, hogy az arab világban ez egy tömegnév, ezért nem biztos, hogy ugyanarról az emberről beszélünk. (Gyöngyösi Márton: Itt az ujjlenyomat.) A hatóságok információi szerint nem tartózkodik az országban Ghaith Pharaon nevű személy, és nem is él életvitelszerűen ilyen személy Magyarországon. Amennyiben Pharaon egyértelműen azonos azzal a személlyel, aki az amerikai hatóságok körözési listáján szerepel, és ezt az amerikai hatóságok is megerősítik, a magyar hatóságok el fogják fogni.
Azt az embert egyébként, akiről a sajtóhíradások szólnak, két évtizede hol körözik, hol nem. Ez azért furcsa, mert aligha elképzelhető, hogy valakit (Gyöngyösi Márton: Máig érvényes a körözés!) a nemzetközi hatóságok komolyan köröznek, és közben jár-kel a világban szabadon. Információink szerint az a Pharaon, akiről a sajtóhírek szólnak, többször is vízumkérelmet nyújtott be a schengeni országokba, ám a beutazással kapcsolatban egyetlenegy ország sem emelt kifogást. (Mirkóczki Ádám: A Nemzetbiztonságiban nem ezt mondtátok!) Az iménti felszólalása jól bizonyítja azt, amit a Jobbik az elmúlt hetekben is csinált: az elvileg nemzeti alapokon álló párt összevissza beszélt. (Mirkóczki Ádám: Az a jó, hogy ti nem!)
Vegyük például a népszavazás kérdését és az abból fakadó alkotmánymódosítás kérdését. Azért említem ezt, mert önök ebben az ügyben is biztonsági vonatkozásokra, biztonsági kockázatokra utalnak. Fontos körülmény, hogy korábban maga a Jobbik is támogatta az alkotmánymódosítást, a párt azt mondta, hogy támogatja az alkotmánymódosítást, ez számára nem presztízskérdés, és minden eszközzel meg kell akadályozni a brüsszeli kvótarendszer bevezetését. A Jobbik elnöke még arra is utalt korábban, hogy aki ezt nem szavazza meg, arra nem tud másként tekinteni, mint hazaárulóra. (Gyöngyösi Márton: Miután a kiskapukat bezártuk.) Ezek után azonban történt valami. Nem tudjuk, hogy kinek a kérésére, nem tudjuk, hogy kinek a sugallatára, nem tudjuk, hogy milyen indíttatásból, de a Jobbik hirtelen 180 fokot fordult, és hirtelen feltételeket szabott az alkotmánymódosításhoz. (Gyöngyösi Márton: A feltételeket ti szabtátok.) Cuki vizslákat az égre álmodó elemző legyen a talpán, aki megérti, hogy miért van ez, csak kapkodjuk a fejünket. (Mirkóczki Ádám: Még ilyen szóvirágot! Tudsz te jobbat is!)
Szeretném egyértelművé tenni, hogy a letelepedési kötvényeknek és az illegális bevándorlásnak semmi köze nincs egymáshoz. Az egyik egy befektetési eszköz, a másiknak viszont súlyos gazdasági-társadalmi és biztonsági kockázatai vannak. A Jobbik hozzáállása már csak azért is érthetetlen egyébként, mert a kormány már a Jobbik keménykedése előtt bejelentette, hogy minden kötvénykonstrukciót felülvizsgál, mivel a magyar gazdaság állapota sokkal jobb, mint 2012-ben volt. (Z. Kárpát Dániel: Ki hiszi el? Senki nem hiszi.) Ezt önök is tudják. Ez azonban teljesen független kérdés az Alaptörvény módosításától.
A kormány - és ezt szeretném egyértelművé tenni - nem fog engedni semmiféle zsarolásnak, 3 millió magyar embert nem lehet csak úgy zsarolgatni. (Z. Kárpát Dániel: Seychelle-szigetek!) Minden pártnak a saját lelkiismeretétől függ, hogy felismeri-e, hogy az alkotmánymódosítás nemzeti ügy. A Jobbikról meg személy szerint azt gondolom, hogy önök a pecsenyesütögetés mellett is túl gyávák ahhoz, hogy ne szavazzák meg az Alaptörvény módosítását. Ez a helyzet. (Z. Kárpát Dániel: Nem ez volt a kérdés! - Mirkóczki Ádám: Erre építitek a jogbiztonságot?)
Még egy dolgot érdemes rögzítenünk itt (Közbeszólás a Jobbik soraiból.): a Jobbik továbbra is egy nagyon zavaros párt. Ezért szervezik ki egy nevenincs egyesületnek a konzultációjukat, ezért van az, hogy továbbra sem tisztázzák egyes vezetőiknek áfacsalásokban betöltött szerepét, mint ahogy a kiterjedt kémkedéses botrányt sem, lapulnak, mint pitypang a fűben. A Jobbik egyébként azért is zavaros, mert máig kimutatható szálak kötik radikális és szélsőséges szervezetekhez.
Szeretném önt is emlékeztetni arra, hogyha már annyira érzékeny a biztonsági vonatkozásokra, hogy az az ember, aki múlt héten hidegvérrel fejbe lőtt egy rendőrt, korábban együtt nyomult az önök betyársereges haverjával, önök ennek a Betyárseregnek tettek korábban ígéretet arra, hogy a Jobbik majd számít rájuk a rendvédelem területén, hogyha majd kormányra kerül. (Mirkóczki Ádám: Miért gyalázod a halott ember emlékét? Ülj le!)
Csak pár példát ragadtam ki, de az jól látszik, hogy a cukin pislogó vizslák és egyéb cukiságok ellenére a Jobbik a hatalomért és a pénzért mindenre képes (Z. Kárpát Dániel: A mi tagjaink nem ülnek gyilkosságért.), de sajnálatos módon, amint azt láttuk, az ország érdekeinek védelme ebbe sajnos nem fér bele. Önök tudják, hogy miért teszik ezt. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem