GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Lehet, hogy mégiscsak én, a telefon kapcsán.
Tehát eltapsoltak 17-18 ezer millió forintot, ennek okán jó lenne ismerni ma azt, hogy hogyan és miképpen kerültek ezek a pénzek felhasználásra - miközben zajlik Magyarországon a betelepítés. Tudják, annak idején a kopt keresztényekkel elkezdték, Balog miniszter beszélt is róla, még a miniszterelnök is, majd ezt követően a betelepítési programjukat, a letelepedési programot meghonosították. Több mint 4 ezer embert érint év végéig, és 18 ezren kapnak majd tartózkodási engedélyt Schengen határain belül, vagy letelepedési engedélyt adott esetben Magyarországon vagy bárhol Európában.
Azt kell mondjam, hogy ez a múlt és a jelen, és a jelenhez párosul persze az is, hogy az ukrán nyugdíjasok mellé most már jönnek a harmadik világbeli, átmenetinek tekinthető ukrán munkavállalók is. Mert látható módon rövid idő után majd elhagyják a hazánkat.
(Ikotity István elfoglalja helyét a jegyzői székben.)
Azt akarom mondani, hogy miközben a Jobbik támadja ezt a letelepedésikötvényes történetet, aközben persze akkor, amikor 2012-ben szavazás volt, akkor Vona nem szavazott, mellette pedig a frakció fele tartózkodó álláspontra helyezkedett (Farkas Gergely: Ne beszélj már hülyeségeket!), de azért foglalkozzunk inkább azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt nem október 2-a után, jobbikos képviselőtársaim, hanem szeptember 12-én törvénymódosítási javaslatot nyújtott be, amely javaslatban benne volt ennek a projektjüknek a megszüntetési szándéka, és ezzel együtt az is, hogy az a mérhetetlen haszon, hozam, extra nyereség, amit önök elkönyveltek a vállalkozásokon, offshore cégeken keresztül, annak egy jelentős hányada, 75 százaléka kerüljön befizetésre a központi költségvetésbe.
Önök ezt lesöpörték, teszem hozzá, bizottsági ülések keretei között. Mert hát Orbán Viktor még október 3-án is azt mondta, hogy ez a program egy sikeres, biztonságos és eredményes konstrukció Magyarország számára. Persze, a haverok számára eredményes, ez kétségtelen, erre a konstrukcióra tehát ilyen értelemben az ő szavai szerint nyilván szükség van. A lenyúlás, a lopás lehetőségének a biztosítása vagy annak a kiterjesztése zajlik ma Magyarországon e tekintetben, hiszen Orbán is azt mondja, hogy ha nem ezen a programon keresztül, majd egy másikon keresztül.
És akkor ma meg mivel szembesülünk? A Gazdasági bizottság ülésén ma Seychelle-szigetek állampolgárai és a Seychelle-szigetek területén regisztrált vállalkozások többségi tulajdonosai által Magyarország területére benyújtásra kerülő kérelmek kiterjesztésére kerül sor, amelyet megszavaznak. Megszavaznak! Nem döbbenet az, amit csinálnak? Hülyének néznek mindenkit, azt gondolják, hogy az emberek benyalnak mindent! Miközben, még egyszer hangsúlyozom, az eredeti névértéken történő visszavásárlások mind-mind az emberek számára jelentenek majd terheket, és a hasznokat pedig mások viszik el a történetben.
Arról már nem is beszélek, hogy közben bűnözők jönnek be az Európai Unió területére, hogy áttekinthetetlen rendszereket működtetnek, hogy nem zárható ki a kormányközeli figuráknál landoló pénzek mikéntéje sem. Arról már nem is beszélek. Sokkal inkább csak annyit akarok mondani, hogy Magyarország nagyon sokat bukik ezzel a történettel. A haverok persze nyernek, a magyar emberek veszítenek. Jelenleg olyan 6 milliárd forintnyi mínuszban vannak az adófizetők. Pénzért eladják akár az ország biztonságát is, mindazt, ami a haveroknak hasznára van, azt támogatják. Erkölcstelen mindaz, amit csinálnak, kevesek hasznát, sokak veszteségére és persze biztonsági kockázattal is felütve.
Még egyszer azt szeretném hangsúlyozni önöknek, inkább abba az irányba menjenek, amit a szeptember 12-i törvényjavaslatunkban megfogalmaztunk, az pedig az, hogy az extra nyereség 75 százalékát fizessék be ezek a cégek a központi költségvetésbe, ami alapját adhatja annak is, hogy a későbbiekben a magyar emberek messze döntő többsége egy picivel jobban tudjon élni. Gondoljanak arra a másfél millió, minimálbér alatt dolgozó emberre, arra a 2,2 millió, létminimum alatt dolgozó emberre, arra a 4,2 millióra, aki létminimum alatt éli az életét. Ezeknek az embereknek van szüksége arra, hogy friss forráshoz jussanak, és nem önöknek, nem a haverjaiknak. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem