KULCSÁR GERGELY

Teljes szövegű keresés

KULCSÁR GERGELY
KULCSÁR GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A fideszes korrupciós gépezet egy méltatlanul elhallgatott gyöngyszemére szeretném felhívni a figyelmüket napirend utáni felszólalásomban.
A közvagyon sérelmére elkövetett bűncselekmények alapos gyanúja miatt még idén tavasszal tettem feljelentést Vértesi István megyei és Ágoston Tibor Debrecen városi képviselőkkel együtt Köteles István, Álmosd község fideszes polgármestere ellen. A nyomozás még folyik, de röviden ismertetném a tudomásunkra jutott tényeket.
Nyolc olyan rendezvény költségeit próbálta elszámolni a polgármester, amelyek nem valósultak meg, így azt sem tudni, hogy a milliókat kitevő pénzeket mire költötte a Fidesz településvezetője. Csak egy példa: 2012 augusztusában Köteles polgármester úr teljesítésigazolásával körülbelül 700 liter üdítőt és ásványvizet, 121 kilogramm húst, továbbá 200 kilogramm zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó számlát fizetett ki készpénzben az önkormányzat, azonban Álmosdon 2012-ben nem volt olyan rendezvény, ahol ilyen jellegű és mértékű fogyasztás történt volna. Még hét hasonló fiktív rendezvény került elszámolásra, a polgármester szerint Álmosd lakóinak örömére, de valószínűsíthetően inkább a fideszes politikus vagyonának gyarapodására.
Egyébként Köteles István polgármester évek óta több százezer forint mobiltelefon-használati költséget nem hajlandó kifizetni az önkormányzat részére. Ezen túl a polgármester a képviselőtestület felhatalmazása és tudta nélkül engedélyezte több mint 3 millió forint kifizetését a Vesta-Invest Kft. részére, informatikai eszközök ellenértékeként. Ezt azonban nem tehette volna meg testületi felhatalmazás nélkül, tehát törvényt sértett; de ami érdekes még ebben, hogy a Vesta-Invest tulajdonosa ekkor Kincs Henrietta volt, aki a 2014-es országgyűlési választások idején Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, a körzet országgyűlési képviselőjének a kampányfőnöke volt. Időközben az álmosdi képviselőtestület egyhangú döntéssel fegyelmi eljárást kezdeményezett Köteles István ellen, ezzel párhuzamosan munkaügyi per is kezdődött a fideszes polgármester ellen.
A leginkább érdekes válaszokat a település műszakicikk-beszerzéseivel kapcsolatban kaptuk Köteles Istvántól a munkaügyi per egyik tárgyalásán. Álmosd település ugyanis az elmúlt időszakban vásárolt gőzölős vasalót, egy 120 literes bojlert (Derültség a Jobbik padsoraiból.), konyhai robotgépet és LCD televíziót, csakhogy ezek a berendezések a fideszes polgármester lakásán lelhetőek fel.
Arra a kérdésre, hogy miért volt szüksége az önkormányzatnak konyhai robotgépre, és miért van ez az ő házában, Köteles azt a magyarázatot adta, hogy különleges kóser-magyar ízvilágot idéző élelmiszer-feldolgozó üzemet szeretnének létrehozni, és az otthonában szakember segítségével kísérleteznek az ételekkel. Készült már például csípős paprikába töltött ecetes torma, megkóstolni viszont sajnos még nem lehet, ugyanis egyelőre nem hivatalos a dolog. Állítása szerint a szintén beszerzett LCD tévén és egy hozzá tartozó blue-ray lejátszón az egyelőre terv szintjén létező beruházás szakmai anyagait tanulmányozza esténként. (Derültség a Jobbik padsoraiból.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem vicc. Komolyan gondolta a Fidesz polgármestere, hogy kóser gasztronómiai kalandjaiért közpénzből robotgépet, bojlert, LCD tévét és blue-ray lejátszót vásárol magának, ami persze nem számít lopásnak, mivel a polgármesteri hivatal leltárában megtalálhatóak az említett berendezések.
Tisztelt Ház! Ugyanezt csinálja a Fidesz országszerte, csak nagyban. Hülyének nézik az embereket, és közben nyakig vannak a korrupcióban. Gondolhatunk itt Tiba Istvánra, Mengyi Rolandra, Andy Vajnára, Farkas „Fóka” Flóriánra vagy a letelepedési kötvény Rogán-féle bizniszére. Ebbe bele fognak bukni, és a Jobbik-kormányra vár majd, hogy elszámoltassa önöket a baloldali politikusbűnözőkkel együtt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem