DR. NAGY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Asszony! A kormány célja és egyben határozott szándéka az ország egészségügyi ellátásának fejlesztése és hazánkban az emberek életminőségének javítása. Minden ember élete egy kincs.
Az eljáró környezetvédelmi és munkaegészségügyi hatóságok minden esetben megtették a szükséges intézkedéseket. Az ön által is kiemelt esetben valószínűsíthető, hogy a környezetszennyezés és egész-ségveszélyeztetés a nem jogszerűen vagy szakszerűen elvégzett tevékenység, engedély nélküli bontás következménye.
Zagyvaszántó és Lőrinci háziorvosi körzetéből 2013 októberében érkezett bejelentés az egészségügyi hatóság felé mezotelióma-megbetegedések és -ha-lálozások halmozódásának gyanújáról. A Heves Megyei Kormányhivatal a háziorvosok bejelentése alapján azonnal orvosi vizsgálatot indított, amely alapján 2014. január 31-ére elkészült egy epidemiológiai tanulmány.
Az országos tiszti főorvos a vizsgálat eredményeinek értékelése és az esetek hátterének feltárása érdekében 2014. március 6-án szakmai munkacsoportot állított fel. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség 2014. június 25-én adott tájékoztatást arról, hogy a mintavételezéssel egybekötött vizsgálatok eredményei alapján bizonyítást nyert, hogy az építési-bontási hulladékok között fellelt azbeszttartalmú anyagok igazoltan keveredtek az építési-bontási hulladékokkal. Ennek elszállítása 2015. október 21-éig megtörtént a várpalotai hulladéklerakóba és a galgamácsai veszélyes-hulladék-lerakóba.
Mindazonáltal kiemelem, hogy a tárca kiemelt céljai között szerepel az azbeszthulladékok, ezen belül kiemelten a lakosságnál képződő hulladékok szakszerű és a lakóhelyhez közeli elhelyezésének a biztosítása, egy országos szintű azbesztmentesítési program megindításának a lehetősége is, így ennek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) első lépéseként a hulladéktörvény ez évi módosításával a lakosságtól magánépítkezések során kikerülő azbeszt után nem kell hulladéklerakási járadékot fizetni.
Köszönöm a kérdését. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem