POGÁCSÁS TIBOR

Teljes szövegű keresés

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A szociális családiház-építés programja az elindulása pillanatában helyénvaló volt, hiszen olyan lehetőségeket keresett a kormány abban az időben, amelyek az akkori gazdasági helyzetben, gazdasági válságban a válságba került családoknak, embereknek kiutat jelenthettek életük további kezeléséhez. Ehhez valóban a kormány úgy döntött, hogy Ócsa mellett épít egy szociális családi házakból álló lakóparkot.
A terület akkor közművesítetlen volt, így a területet közművesíteni kellett, közutakkal kellett ellátni, így ha a családi házakra mért költségekről ezeket a költségeket leválasztjuk, akkor nyilván az derül ki, hogy az 50 négyzetméteres lakások, amelyekből egyébként 50 darab készült, 13,5 millió forintba kerültek, a 60 négyzetméteres lakások, ebből 20 darab készült, 15 millió forintba kerültek, a 70 négyzetméteres lakások pedig, ebből 10 darab épült, 16,8 millió forintba kerültek, tehát ezeknek a lakásoknak a megépítési költsége négyzetméterenként 250 ezer forint volt.
Valóban, az ócsai beruházás első ütemének megfelelően 80 lakás épült, és ezek a lakások kerültek kiadásra, a devizaadósok ezekbe költözhettek be.
(12.00)
A kormányhatározat hatályon kívül helyezésével a kormány természetesen nem mond le a devizaadósok segítéséről, hiszen az otthonvédelmi akcióterv keretén belül 2011 óta számos intézkedés, törvény született, így - sorolhatom - az árfolyamgát, kedvezményes végtörlesztés, kisebb lakásba költözők kamattámogatása és a Nemzeti Eszközkezelő programjai. A Nemzeti Eszközkezelő jelenleg az ócsai lakóházakkal együtt 25 633 család lakhatását biztosítja azzal, hogy az Eszközkezelő vette át a lakásokat. Természetesen ezt a programot folytatjuk. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem