TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését. Én azzal kezdeném, hogy 2010-et követően, a kormányváltás után egy nagyon tudatos, következetes, céltudatos adópolitika valósult meg, amelynek a célja egyértelmű: egyrészt az embereket munkára ösztönözni alacsonyabb jövedelemadóval, ugyanakkor minél szélesebb kört bevonni a kisebb jövedelemadózással, és ezáltal az állami költségvetés bevételét biztosítani; a vállalkozások terén pedig az adóbürokráciát csökkenteni, a versenyképességet növelni, az adóadminisztrációt lehetőség szerint tovább csökkenteni, a feketegazdaság arányát kiszorítani - itt nagyon komoly eredményeket tud felmutatni a kormány -, összességében pedig a fogyasztási és a forgalmi adók növekedésével megfelelő költségvetési egyensúlyt elérni.
Azt gondolom, ezen a téren nagyon komoly eredményei vannak a kormányzatnak. Ezek közül is kiemelkedik az ön által is említett egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése, amely 16 százalékkal került bevezetésre, majd 15 százalékra csökkentettük. E mellett az egykulcsos, alacsony személyi-jövedelemadó-kulcs mellett kiemelkedő a családok támogatása, hiszen érdemben visszahoztuk a családi adókedvezményt, a gyermekszületéseknek az adórendszeren keresztüli preferálását. Ezen túl a családi adókedvezménynek a további növelését döntötte el a kormány, illetve az Országgyűlés a tavaszi adócsomagban, hiszen 2019-ig négy egyenlő lépésben duplájára fog emelkedni a kétgyermekesek családi adókedvezménye, így mintegy 400 ezer adózó jövedelmi helyzetét fogjuk ezzel javítani. Egy négytagú család esetében, amelyben két gyermek van, 80-85 ezer forintot is képes az adórendszeren keresztül a családoknál hagyni. De szeretném itt megemlíteni az első házasok kedvezményét, amely éppen a jövő évi adókedvezmény által akkor is érvényesülni fog, hogyha gyermek születik a családban.
Szeretném kiemelni az általános forgalmi adó terén tett intézkedéseinket, hiszen például 2017-től fokozatosan csökken az áfakulcsok száma az alapvető élelmiszerek területén - baromfihús, tojás, friss tej -, illetve más egyéb szolgáltatások, mint például az éttermi étkezés vagy az internetszolgáltatás áfáját is csökkenteni tudjuk.
A 2017. évi adótörvénytervezet, amely az Országgyűlés előtt van, és a holnapi napon szavazunk róla, éppen ebbe az adópolitikába illik bele. Itt szeretném kiemelni, hogy a vállalkozások terén milyen jelentős kedvezmények kerülnek bevezetésre. Például az úgynevezett kata, kisvállalkozói adózási rendszer értékhatára 6 millióról 12 millió forintra emelkedik. Ezt több mint százezer vállalkozó választja jelenleg is, vélhetően növekedni fog ezeknek a száma. Ez egy egyszerűsített adózás, egyösszegű adót fizetnek ezen vállalkozások. Vagy egy régóta várt kedvezmény: az általános forgalmi adó alanyi adómentességének értékhatára 6 millió forintról 8 millió forintra fog emelkedni. Ez is jelentősen csökkenti az adminisztrációt. Bizonyára nagyon sok kis- és középvállalkozás fogja ezt választani. De ugyanígy kedvező hatása lesz a kiva rendszerében történt változásoknak is.
Összességében a jövő évi adótörvény-változások a kormány adópolitikája szerint fognak megtörténni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem