DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt körüljárjuk a béremelés kérdését, valóban nem árt felidézni, hogy honnan is indultunk akkor, amikor a jelenlegi kormány hivatalba lépett. 2010-ben Görögországgal említettek minket egy lapon, az ország egy vékony hajszálra volt a pénzügyi-gazdasági összeomlástól. Innen indultunk. Sokáig túlzottdeficit-eljárást folytattak ellenünk, ami nem csoda, hiszen arra is volt példa, hogy a költségvetési hiány a 10 százalékot nyaldosta alulról, azóta azonban a közös erőfeszítések meghozták az eredményeket.
A polgári kormány nemcsak az államháztartást stabilizálta, de elindította a munkahelyvédelmi akciót is, amellyel nemcsak meg tudtuk védeni a munkahelyeket, hanem érdemben tudtuk növelni azok számát. Ma már a gazdaság stabil lábakon áll, az ország minden hitelminősítőnél befektetésre ajánlott kategóriában szerepel, és 2010 óta több mint 680 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.
(13.10)
Ez azt is jelenti, hogy a munkanélküliség 5 százalék alá csökkent, úgy is mondhatnám, hogy 26 éve nem dolgoznak annyian Magyarországon, mint most.
Az, hogy a gazdaság stabil lábakon áll, azt is lehetővé teszi, hogy a kormány egyre inkább a béremelésekre helyezze a fő hangsúlyt. Ez a folyamat már jó ideje zajlik, ezért is van az, hogy az idei év első nyolc hónapjában több mint 7 százalékkal növekedtek a reálkeresetek. A reálbérek növekedése mindent összevetve több mint négy éve töretlen. Ez a reálbér-növekedés, amit említettem, a már beindított béremelési programoknak is köszönhető. Csak hogy párat említsek: a szakorvosok bére két ütemben 207 ezer forinttal nő, míg az ápolóké 65 százalékkal. A rezidensek alapbére 2017 novemberétől 50 ezer forinttal emelkedik, a pedagógusok öt év leforgása alatt 50 százalékkal több bért vihetnek haza, a felsőoktatásban dolgozók és kutatók 2018-ig 27 százalékos béremelésben részesülnek. Folytatódott a rendvédelmiéletpályamodell is, amely összesen 50 százalékos béremelkedést jelent a rendvédelmi dolgozóknak. A járási dolgozók fizetése idén nyáron mintegy 30 százalékkal nőtt, és januárban ezt követi a kormányhivatalokban dolgozók bérének emelése.
Ezek olyan lépések, amelyek szükségesek, de önmagukban még nem elégségesek. A kormány célja, hogy az előttünk álló évek még nagyobb béremelkedést hozzanak a magyar családok számára. Ehhez az kell, hogy a versenyszférában is jelentős béremelés menjen végbe, ezért van szükség egy nagy, átfogó megállapodásra a munkaadók, a munkavállalók és a kormány között. Ezek a tárgyalások már jelenleg is zajlanak, és remélhetőleg hamarosan eredménnyel zárulnak.
A kormány álláspontja az, hogy a minimálbért és a szakmunkás-minimálbért is a lehető legnagyobb mértékben kell emelni. Ezt a béremelést a kormány a maga részéről egy nagy adócsökkentési programmal kívánja segíteni: adócsökkentéssel a béremelésért. Azt gondoljuk, hogy ez a legjobb módja annak, hogy a bérek is emelkedjenek, és a vállalkozók is versenyképesek maradjanak.
Mindent összevetve, tisztelt Ház, azt tudjuk elmondani, hogy Magyarország ma már erősödik, és az imént felsorolt béremelési intézkedések is ezt bizonyítják. Olyan lépések ezek, amelyek a világnézeti különbségektől függetlenül joggal számíthatnak minden parlamenti párt támogatására, így a támogatásukra a jövőben is számítunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem