ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, november a régi magyar elnevezését tekintve az enyészet, az elmúlás hava. Ebben a hónapban van első királyunk szent fiának, Imrének a neve napja is. Az ő nevét őrzi az a somogyi kistelepülés, Somogy-szent-imre, amelynek a kihalása, kipusztulása, elmúlása kapcsán most itt szólni kívánok.
Ez az a kistelepülés, amelyik egy a Kakpuszták sorában, azon települések, azon Somogy megyei települések sorában, amelyek ettől kezdve most már csak a történelemkönyvek lapjairól fognak ránk köszönni, onnét találkozhatunk velük; sírba szállt, és a szomorú magyar elmúlás mementójaként most már csak hajdanvolt temetőjének a kőkeresztje áll, ugyanis a terület tulajdonosa nekiállt az épületek lerombolásának. Ennek a településnek a helyén néhány év vagy néhány hónap múlva kukoricatábla, repcetábla lesz, vagy pedig majd oda is nyárfát telepítenek, mint egynémely nagybirtokos ott Dél-Somogy táján.
Viszont a történelme ennek a településnek nem volt mindig ilyen szomorú. Nyolcezer éve lakott helyről beszélhetünk, már a mezolitikumból is találtak is leleteket. Az első írásos említése 1397-re datálható, aztán 1886-ban magyar királyi földmívesiskola nyílott itt, és ennek az első évfolyamán 135 tanuló végzett, s a Horthy-korszakban is híres volt az a gazdatisztképző intézet, ami itt működött, híres volt a méhészete, halastava volt, tehenészete, és a kaposvári vásárra évente mintegy kétezer mangalicát hajtottak, hogy ott az állatokat eladják.
A második világháború után a Bárdibükki Állami Gazdasághoz került ez a terület is, aztán a sorsát megpecsételte az az 1968-as kommunista-szocialista közlekedéspolitikai koncepció, amely oly sok vidéki mellékvonalra mondta ki a halálos ítéletet. Néhány év múlva az itteni vasútvonalat is bezárták, amelyik egyébként Kaposvárt kötötte össze Barccsal. Ez egyben a közigazgatásilag egyébként Kadarkúthoz tartozó Somogyszentimre sorsát is véglegesen megpecsételte.
A rendszerváltás után 1993-ban egy úgymond kárpótlási hiba folytán osztrák tulajdonoshoz került a terület mintegy 80 százaléka, és ez az új nagybirtokos mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez a terület, ez a település még inkább lepusztuljon, hiszen semmiféle társadalmi felelősségérzettel nem rendelkezett; az ő itteni szereplése egyértelmű volt: tulajdonképpen társadalmi és gazdasági döghalált terjesztett, mint oly sok más nagybirtokos ezen a környéken.
Aztán 2016 júliusában az utolsó lakója is meghalt ennek a településnek. De azt hiszem, hogy Somogy-szentimre kipusztulása, kihalása kapcsán tovább kell tekintenünk, és itt néhány társadalom-földrajzi, településföldrajzi adatot kell hogy soroljak, hiszen ennek a településnek az eltűnése rávilágít arra, hogy Magyarországon óriási nagy bajok vannak a kistelepülésekkel kapcsolatosan. Mintegy 1800 településről beszélhetünk, amely ezer fő alatti lélekszámmal bír, és ha megnézzük ezeknek a tagozódását, akkor azt látjuk, hogy van mintegy 400 olyan kistelepülés, ahol még a 200 főt sem éri el a lakosság, viszont ezek területe 3000 négyzetkilométerre terjed ki, és van további 700 olyan település, ahol 200 és 500 fő közé tehető a lakosság száma, mintegy 10 ezer négyzetkilométernyi területen terülnek el ezek a települések.
Tehát összességében az mondható, hogy mintegy 300 ezer lélekről beszélünk mintegy 14 ezer négyzetkilométernyi területen, tehát Magyarország egy jelentős része enyészetté fog válni, ha azok a dolgok így folynak tovább, amelyekkel vidéki országgyűlési képviselőként én magam is szembesülök, hiszen a kormányzat által oly sokszor megígért népességmegtartó agrárpolitika teljes mértékben hiányzik.
S ha Tormay Cécile-nek arra a hasonlatára gondolunk, amely a magyar nemzetet egy cserfához hasonlította, és annak a gyökérzete a vidék, akkor azt kell látni, hogy ezt a cserfát egy nagyon komoly betegség rágja, emészti, és attól kell félni, hogy nemcsak a korfa fog megdőlni, mint ahogy megdőlt Magyarországon, hanem ezek a kistelepülések is megdőlnek, és a sírba fognak szállni, akárcsak Somogy-szentimre.
Mi a Jobbikban hiszünk abban, hogy ezek a kistelepülések igenis a magyar nemzeti megmaradás végvárai, de az a baj, hogy végóráikat élik. Arra kérjük - sőt mi több, követeljük - a kormányzatot, hogy igenis (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) hangsúlyosan figyeljenek oda ezekre a településekre is. Nem mondhatunk le róluk! Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
