LÁZÁR JÁNOS,

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Nem tudom fejből citálni a Ház működésére vonatkozó összes szabályt, de a kormány működésével kapcsolatos kérdésekre mindig nagyon szívesen válaszolok, különösképpen Szilágyi György képviselőtársamnak, akinek képviselői munkáját nagyra értékelem. Tőle eddig komolyabb színvonalú kérdéseket szoktunk meg.
Ami az ország iránti elkötelezettségünket illeti, az jutott eszembe, hogy a múlt héten végig olyan híreket olvastam, amelyekben azt kérik rajtunk számon, kereszténydemokratákon és fideszeseken, hogy túlzottan is nemzeti érdekeket védő politikát folytatunk, túlzottan is nacionalista, szuverenitáspárti politikát folytatunk. Ezt kapjuk Nyugaton a vezető napilapok szerkesztőitől, egészen a brüsszeli legkomolyabb és legbefolyásosabb politikusokon keresztül. Tehát ami önnek kevés, az Nyugaton már nagyon sok mindenkinek sok. Nyugaton azt gondolják a mai lengyel és a mai magyar kormányról, hogy túlzottan patrióta, nemzeti elkötelezettségű politikát folytat, és minden szempontot annak rendel alá, hogy az ország érdekeit szolgálja.
Ahogy ezt múlt hétfőn miniszterelnök úr is megtette, én magam is megteszem, hogy a kormány minden tagja nevében, minisztertársaim nevében a leghatározottabban visszautasítom ezeket a vádjait. Amennyiben a Jobbik képviselőjének bármilyen olyan információja van, akár a hatalommal való visszaélésre, akár más bűncselekmény elkövetésére vonatkozóan, akkor tegyenek büntetőföljelentést, és bízhatnak az igazságban és az igazságszolgáltatásban. Hiszen, azt gondolom, megtapasztalhatták ennek minden részét.
Ami pedig a miniszterelnök szavait illeti Rogán minisztertársammal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök feláll a parlamentben és egy miniszterével kapcsolatban elmondja az álláspontját, az a magyar alkotmányos berendezkedésből következik. Csak nem képzelik azt, hogy a miniszterelnök nem vállal felelősséget bármelyik miniszteréért?! Hiszen arra tesz esküt, hogy a végrehajtó hatalom nevében a kormányzati munka minden részletéért egy személyben viseli a felelősséget itt, ebben a parlamentben.
Természetesen így működik a magyar parlamentáris demokrácia. Ennek nem tudása vezethetett oda, hogy egyáltalán ilyen kérdést föltesznek. Ha a miniszterelnöknek bármelyik miniszterével problémája van, akkor majd meg fogja tenni a szükséges lépéseket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem