TASÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindig élvezettel hallgatom a kitekintést, amelyet a képviselőtársaim a napirenddel kapcsolatban terítékre hoznak, és őszintén szólva ez esetben is így volt.
Ami rendkívül fontos, hogy minden megállapodásra az a jellemző, hogy a magyar kormány szándékának megfelelően és a magyar emberek elképzelései szerint kapcsolatainkat az egész világgal szorosra kötjük, próbálunk segíteni magunknak elsősorban, magyar embereknek, és természetszerűen a világ bármely országának, akik a feltételrendszerrel azonosulni tudnak, és természetszerűen azokat a szabályokat, amelyek a biztonságos légiközlekedéshez kapcsolódnak, betartják, elfogadják és magukra kötelezőnek tartják.
Természetszerűen ezzel is segítjük egyébként Egyiptom országát, hogy ott tudjanak boldogulni az ott élő emberek, ahol laknak, az a térség is megpróbáljon a lehetőségeihez mérten továbblépni azokon a válsághelyzeteken, amelyek azért alkalmanként előfordulnak. De minden országban, ahol Magyarország tud segíteni azzal, hogy a kapcsolatait megerősíti, a kereskedelmi szövetségeit erősebbre fűzi, akkor azt gondolom, hogy mint emberi tartás is gyarapodunk, erősödünk, és nemcsak egyébként kereskedelmi szempontból gyarapodunk. Minden megállapodás célja az, hogy a következő időszakban, kihasználva a lehetőségeinket, jobban éljünk. Természetszerűen az egész munkánknak ez a lényege.
Tisztelettel kívánok sok sikert mindenkinek ebben, aki bármilyen módon közreműködik ebben, és örülök annak, hogy a frakciók egyhangúlag támogatják a megállapodás kihirdetését. Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem