SZABÓ SÁNDOR,

Teljes szövegű keresés

SZABÓ SÁNDOR,
SZABÓ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban sok minden elhangzott már. 2012-ben a múzeumokról, a könyvtárakról, a közművelődésről szóló törvény értelmében egy furcsa helyzet állt elő: vagyonkezelésben voltak, a vagyonkezelői jogokat az intézmények látták el, az ingóságok egy jelentős része az önkormányzatokhoz került, de maga az ingatlan az államnál maradt. Világosan látszott, hogy ez a háromszereplős konstrukció nem nagyon tud működni, úgyhogy nagyon helyesen a tavalyi évben módosult a törvény, aminek értelmében pontosan azért, amit egyébként képviselőtársaim is elmondtak, a hatékonyabb működés és a pályázatok lehetőségei miatt az önkormányzatok megkaphassák az ingatlanokat is az államtól, hogy ezek az intézmények működni tudjanak. Ezt módosította a tavalyi évi törvény, és a mellékletben, a törvény mellékletében kellett összegyűjteni azokat az ingatlanokat, amelyeket az önkormányzatok nyilvánvalóan a múzeumok, a könyvtárak, illetve a közművelődési célú intézmények kapcsán a feladat ellátásához igényeltek.
A konkrét, mostani napirendi pont kapcsán elhangzott már, de engedjék meg, hogy Szeged képviselőjeként és csatlakozó képviselőként én is elmondjam, hogy a Móra Ferenc Múzeumról lévén szó a Budapest, Munkás utca 3/A III. emelet 2. szám alatt van egy ingatlan, amelyet tulajdonképpen Prometheus Otthonnak neveznek, és ezt a múzeum használja, korábban is használta, a város vagyonkezelésében van, ott tudományos kutatómunkát fejtenek ki a munkatársak, és ilyen értelemben a könyvtári, illetve a közművelődésről szóló törvény szerint megfelel annak a feltételnek, hogy az önkormányzat megkaphassa ezt az ingatlant. Úgyhogy ilyen értelemben maximálisan támogatandó ez az előterjesztés.
De azért engedjék meg, hogy egy kicsit szóvá tegyem azt is, hogy azért két héttel ezelőtt is itt volt ez a törvényjavaslat előttünk, akkor a Törvényalkotási bizottságban a szocialista frakció Szeged esetében ezt a módosító javaslatot megtette, és akkor valamiért nem tetszettek tudni támogatni ezt, pedig szóról szóra az van benne, ami egyébként most ebben a törvényben megtalálható, sőt azt követően én egyéni képviselői indítvánnyal is éltem e tekintetben, konkrétan Szeged ügye kapcsán.
(18.10)
De tudják, én azt szoktam erre mondani: nekem az ügy fontos, és én ebből nem csinálok presztízskérdést, hogyha nekem csatlakoznom kell a fideszes képviselők által benyújtott törvénymódosításhoz. Ha e tekintetben Szeged városa, illetve a Móra Ferenc Múzeum jól járt, akkor azt gondolom, egyéni képviselőként megtettem azt, amit egyébként tőlem a választók, illetve az intézményeink elvárnak. Úgyhogy támogatom a javaslatot. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem