KOVÁCS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS SÁNDOR
KOVÁCS SÁNDOR (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szociális munka napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása, azt gondolom, hogy egy olyan szférában dolgozó kollégáknak - mondhatom, hogy kollégáknak, hiszen jómagam is szociális munkás lennék - az elismerése, akik emberfeletti munkát végeznek, hátrányos helyzetű csoportokkal, gyerekekkel foglalkoznak.
1997. szeptember 25-én a Nógrád Megyei Közgyűlés soros ülésén Demus Iván tanácsnok, a szociális bizottság elnöke javaslatot tett a szociális munka napjának megünneplésére (Bangóné Borbély Ildikó: Hogy fognak örülni neki! Teljesen boldogok lesznek!), illetve a szociális és gyermekvédelmi ellátás területén dolgozó szakemberek munkájának méltó elismerése céljából egy új kitüntetés megalapítására, amelynek elnevezése Salkaházi Sára-díj. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.)
A szociális munka napja azért lett november 12-e, mert a szociális munkások nemzetközi szervezete 1997. november 12-ére egy alkalomra meghirdette a szociális akció nemzetközi napját, amelynek fő témája a kirekesztés elleni harc volt. (Bangóné Borbély Ildikó: Fizetést kellene nekik adni!) A nemzetközi akciónap emlékére, illetve az akciónap tartalma miatt született a javaslat, hogy ezentúl Magyarországon, legelőször Nógrádban minden évben november 12-e legyen a szociális munka napja.
Ezt követően megindult a szervezőmunka, amely azt célozta, hogy a kezdeményezés váljon országos mozgalommá. Váljon elfogadottá az a nap, 1997. november 12-ét követően egyre több megyében, városban, intézményben szervezett ünnepségen. A megyék, városok díjakat alapítottak a legjobbak elismerésére. 1998. november 15-én keltezett levélben Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés akkori elnöke kérte az akkor hivatalban lévő illetékes minisztert, Harrach Pétert, hogy vállaljon védnökséget e kezdeményezés felett. 1999. április 29-ei ülésén a Nógrád Megyei Közgyűlés, ugyancsak Demus Iván javaslatára, felhívással fordult a megyék és a főváros közgyűléséhez, valamint a települések önkormányzataihoz november 12-e méltó megünneplésére. A szociális munka napjának legitimációja 2000. augusztus 30-án következett be, amikor is az országos írott sajtóban megjelent a hír, hogy a szociális területen dolgozók november 12-én, a szociális munka napján kapják meg az ígért egyszeri bérkiegészítést.
(15.30)
Az országos sajtóban ekkor jelent meg a november 12-ei dátum és a szociális munka napja megnevezés. 2000 novemberében Budapest főváros az Akácos Udvar és a VIII. kerület közös szervezésében megrendezte az első szociális munka napját, amelyen az illetékes miniszter kitüntetést adott át.
A szociális és családügyi miniszter 10/2000. (X. 18.) SZCSM rendeletében, ami a miniszter által adományozott elismerésekről szól, a (2) bekezdés c) pontjában olvasható: a díjak adományozásának időpontja között november 12. a szociális munka napja.
2001-ben szinte valamennyi megyében szerveztek kisebb-nagyobb ünnepséget a szociális munka napján. Az első országos rendezvényre, amelyet Csehák Judit akkori miniszter támogatott, 2002. november 12-én került sor a BM Duna Palotában. A rendezvény szervezését a szociális szakmai szövetség a szakminisztériummal közösen végzi azóta is, minden évben. De nem példa nélküli ez a nap, hiszen nemzetközi kitekintésben március harmadik keddjén van tartva, amely mindig egy adott téma köré épül, mint ahogy ez történt anno november 12-én is 1997-ben.
Azt gondolom, hogy méltónak és támogathatónak találjuk a szociális munkásoknak ezt a megbecsülését. Kérem, hogy támogassák az előterjesztésünket. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem