KOVÁCS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS SÁNDOR
KOVÁCS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnézést kérek, elnök úr, de azt gondolom, hogy feltétlenül reflektálnom kell néhány megszólalásra. Menjünk visszafelé! Kónya Péter független képviselő: kenjük a hajunkra ezt a szabadnapot. Azt gondolom, ez sértő azokra nézve, akik ezt követelik, a szociális szférában dolgozók, még akkor is, ha ön a bérfejlesztést hiányolja. Azt gondolom, államtitkár úr megadta arra a választ, hogy egyrészről meg kellett várni a szociális partnerek által a minimálbér és a bérminimum mai tárgyalásának hogyanját, hiszen erre fog ráépülni az a 9 milliárd forint, amit a szociális ágazat 2017-re tervez bérpótlékként, illetve bérkiegészítésként csatolni. Azt gondolom, válasz ez minden olyan képviselői felszólalásra, ahol a munkaszüneti nap erkölcsi megbecsülése mellett a bérfejlesztésről is szóltak.
De ne menjünk el Ikotity István, illetve a többiek által cinikusnak vélt törvénymódosítás második része mellett, ami a köztisztviselők munkanapját veszi el. Azt gondolom, meg kell állnunk egy szóra, és az államigazgatás átszervezéséről kell szót ejtenünk, hiszen a 2016. évi LII. törvény, az állami tisztviselőkről szóló törvény az államigazgatásban nem alkalmazható a köztisztviselőkre. Kellő türelemmel, illetve megfontolással járjunk el, amikor a közszféra, köztisztviselők, állami tisztviselők jelen pillanatban, még egyszer mondom, lépcsős átalakítása zajlik, átszervezés alatt van a bürokrácia, ez a rendszer. Így azt gondolom, ez nem cinikus, és nem különböző szférák szétszakításáról szól, hanem egyszerűen a törvénymódosítások nyomon követéséről van szó.
De ahogy Rig Lajos is mondta, hogy mennyire párhuzamosan mozog az egészségügyi ápolás, illetve a szociális ápolás, azt gondolom, van még egy közös, hiszen július 1-je megmarad a Semmelweis-napnak, az egészségügyi dolgozóknak azon erkölcsi megbecsülési napjának, ami szintén fizetett ünnep az egészségügyben dolgozóknak. Azt gondolom, hogy ezek a hozzászólások méltatlanok ahhoz az elvhez, amely szerint a kormány szeretne egy olyan ágazatban, a szociális szolgáltató ágazatban egy erkölcsi megbecsülést adni a már említett bérfejlesztés mellett, ami, azt gondolom, vitán felül áll mindannyiunk életében.
Úgyhogy kérem képviselőtársaimat, ha módosítójuk van, adják be, vitatkozzunk róla, de kérem, hogy támogassák ezt a fajta nemes elképzelést. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem