GELENCSÉR ATTILA

Teljes szövegű keresés

GELENCSÉR ATTILA
GELENCSÉR ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szépen köszönöm a felszólalásaikat, amelyekben a felelősséget éreztem. A szavaikból azt tudtam kiolvasni, hogy átérzik a problémát. Ezen belül a konkrétságot persze joggal kérték számon az előterjesztőn. Igen, Józsa képviselő úr, a Dimenzió minimum az egyik olyan egyesület, amelynél komoly veszély látszik. S mielőtt bekövetkezne a következő Quaestor-botrány Dimenzió-botrány néven, szerettük volna ezt rendezni.
Önök ellenzékiként a konkrétumokat nyilván joggal kérik számon, de ha most ez a törvény nem rendezi ezt a szituációt, akkor meg teljesen joggal kérték volna számon, hogy miért nem tettünk semmit. Hát most azt tesszük, hogy megelőzzük a bajt azért, hogy ha ez a korábbi időszakokban esetleg nem sikerült, akkor most sikerüljön. Itt több milliárd forintról van szó, és ha baj van, akkor az a több milliárd forintnyi vagyon megint jellemzően az ügyet, illetve ez esetben az egyesületet csődbe vivő menedzsment vagyonává válhatna. Nyilvánvaló a dolog lényege: ahogy bennünket a magánnyugdíjpénztárak esetében sem a menedzsment, a tulajdonosi háttér meg a bankok érdekeltek, hanem a tagság, ugyanez a helyzet itt is.
Tehát az a helyzet, Józsa képviselő úr, hogy egy lendülettel átugorjak a magánnyugdíjpénztárakra, az igencsak az öngondoskodásnak egy szocialista módja volt (Dr. Józsa István: Nem, kapitalista!), nem, szocialista módja, tekintettel arra, hogy az 1997-től induló magánnyugdíjpénztárak zöme nullaszázalékos hozammal jutalmazta meg a nyugdíjpénztári tagságot. Mondjuk úgy, hogy ezért a szociálisan érzékeny párt krokodilkönnyeihez csak gratulálni tudok. Pontosan tudja ön is, én is, mindenki, aki itt ül, sőt, ma már az egész ország, hogy miről szóltak a nyugdíjpénztárak. Az az állami nyugdíjkassza, amelyik nyugdíjat állapít meg, nyugdíjat folyósít, vagyis jelentősen több feladattal tette a munkáját, ötöde áron dolgozott.
Tehát az a helyzet, hogy a magánnyugdíjpénztárakban a költségek, azon belül a bérek és egyéb szolgáltatások ötszörösére-hatszorosára rúgtak az állami pénztárhoz képest. No, ott van egyébként az emberek hozama, amit az emberek nem kaptak meg. S képviselő úr bizonyára emlékszik arra, hogy akkor annál a vitánál erősen feszegette a Ház több pártja is, hogy az ötszörös költség és a rendszerváltás utáni első szocialista kormány akkori emberei között nincs-e valamilyen kapcsolat, mert furcsa volt a túlzottan nagy költség és az, hogy az emberek rosszul jártak.
Ezért mondom, hogy ez egy tipikusan szocialista öngondoskodás, a menedzsment, a bankok, a tulajdonosi kör jól jár, a tagoknak pedig nullaszázalékos hozam jut. Vagyis azt szeretném mondani, hogy ez rossz példa volt. (Dr. Józsa István: Hol van a vagyon?) A dolog lényege - s úgy éreztem, a Jobbik is abba az irányba mozdult, túl azon, hogy konkrét példát kért számon; igen, van konkrét példa, egyébként az előbbi napirendnél Halász János azt mondta, hogy tudunk konkrét példákat, de ez egyébként egy általános generális megoldás is az ilyen típusú ügyekre -, hogy nagyjából ugyanazt tudom válaszolni, amit korábban a képviselőtársam. Nem gondolom, hogy az egyesületi jogot ezzel korlátoznánk, hiszen csak arról van szó, hogy mindenki biztonságban tudja a pénzét. Azon belül a működési feltételek és minden más ugyanúgy az egyesületnél marad, nem gondolom, hogy ezzel probléma lenne.
Jogállami biztonság lesz - ezt szocialista képviselőtársam kérdezte - ezen a területen is, nem kell aggódnunk az egyébként nagyon széles tagság vagy nagyszámú tagság befizetéseiért. Ezért köszönöm Bányai képviselő úr mondatait, miszerint rendszerszintű megoldásra van szükség. Egyébként a sokszínű potenciális problémákra is - amiket ma esetleg még nem ismerünk, mert még nem fordultak elő - megoldást nyújthat ez a törvény. Ahogyan ő mondta, ami kicsit hajazott az én felszólalásomra is, a baloldal mindjárt meg is mutatta magát, a felelőtlenséget mint kulcsszót említette.
Azt szeretném mondani, hogy a mi esetünkben viszont pont az ellenkezőjét szeretném hangsúlyozni, ebben az esetben is a felelősség, a tagok iránt érzett felelősség a kulcsszó. Egyszerre szeretnénk tudatosságot és hitelességet, miközben a Quaestor- és a devizahiteles ügy és még sok minden más elveszi az emberek kedvét attól, hogy öngondoskodjanak.
Azt várjuk az emberektől, hogy öngondoskodásra képesek legyenek, közben ezek a rossz történetek meg mind hiteltelenné teszik az öngondoskodást. Az volna tehát a lényeg, azért volt, képviselő asszony, olyan hosszú a bevezetőm, hogy érezhető legyen, hogy nem az öngondoskodással önmagával van a baj. Ezért volt annak történeti áttekintése, annak örülünk, azt támogatjuk és így tovább. Csak azzal, hogy ezek a folyamatok tönkreteszik az öngondoskodás intézményének hitelességét; ezt szeretné ez a törvény rendezni. Megtisztelő volt a figyelmük. Köszönöm a szót, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem