BÁNYAI GÁBOR,

Teljes szövegű keresés

BÁNYAI GÁBOR,
BÁNYAI GÁBOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy mindannyiunk, pontosabban fogalmazva minden magyar háztartás számára igen fontos kérdésről szóló parlamenti vitában veszünk most részt. Ahhoz, hogy a T/12923. számú, egyes energetikai tárgyú törvények árszabályozási célú módosításáról szóló törvényjavaslat szükségességét teljes mértékben megértsük, elengedhetetlen kicsit az időben visszatekinteni, egy rövid időutazást tartani és feleleveníteni a hazai energiaárak és a háztartási rezsiköltségek alakulását.
2002-ben, amikor az első Orbán-kormány után a szocialisták vették át az ország vezetését, emlékezzünk rá, „nem lesz gázáremelés” kampányszövegükkel, a polgári kormányzás időszakában alacsonyan tartott energiaárak robbanásszerűen emelkedni kezdtek. A szocialista-szabad demokrata kormányok először Medgyessy Péter, majd Gyurcsány Ferenc, végül pedig Bajnai Gordon irányításával kezdtek el minél több bőrt lehúzni a magyar családokról, a háztartásokról, összejátszva a nagy nemzetközi energiaszolgáltató cégekkel. Elég volt ugyanis besétálni ezen multinacionális cégeknek az energiahivatalhoz annak érdekében, hogy mondvacsinált indokok alapján évről évre emelkedjenek a háztartások rezsiköltségei. Ezt a nyolc évet Magyarország fekete éveinek is nevezhetnénk, és itt elég csak a rezsiárakra gondolni, az egyéb adóterhekről és a példátlan mértékű devizaadósság megalapozásáról, valamint az államadósság brutális mértékű megemelkedéséről már nem is beszélve.
Tisztelt Ház! Nézzük azonban a számokat, hiszen azt talán még a szocialisták sem merik félremagyarázni, letagadni vagy elhazudni. 2002-ben a kormányváltáskor a lakossági gáz ára köbméterenként 45 forint 36 fillér volt, ami alig néhány év alatt - jól figyeljenek! - 96 forint 70 fillérre ment fel, majd pedig 2010 áprilisára, a szocialisták bukásának idejére 138 forint 92 fillérre emelkedett köbméterenként. Ez 206 százalékos növekedést jelentett minden egyes magyar háztartás számára. Persze hozzá kell tenni azt is, hogy mindeközben a gáz világpiaci ára már mélyrepülésben volt, de a rezsiköltségek csak nőttek és nőttek évről évre egyre magasabbra, mígnem olyan szinten álltunk, hogy 2010-ben egy család a havi bevételeinek meghatározó részét kellett hogy elköltse rezsiszámláinak a befizetésére.
Idekapcsolódik, ezért tényleg csak néhány mondatban, de meg szeretném említeni még a villa-mos-energia-árak alakulását is, ami szinte teljesen hasonló a gázárakéhoz. 2002-ben egy kilowattóra áram 24 forint 64 fillérbe került, ami 2006-ban már 32 forint 65 fillér, 2010-ben pedig már 48 forint 54 fillér volt. De ugyanezt lehet elmondani a vízdíjakról, a távhőről vagy éppen a hulladékszolgáltatásról is. És még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy mindezen rezsiáremelések a világpiaci árak legnagyobb zuhanásának közepette történtek, így különösen nagy profitéhség és pofátlanság kellett ezen intézkedések meghozatalához.
2010-ben nem kellett azonban sokat várni a fordulatra, ugyanis a második Orbán-kormány egyértelműen kimondta, hogy a magyar emberek, a magyar családok oldalán áll, ezért az első lépések egyike volt a lakossági rezsiárak hosszú távú befagyasztása, mígnem elérkeztünk oda, hogy 2012 végén megkezdődhettek a rezsiárak csökkentésének előkészületei. 2013-tól kezdve a kormány több lépésben összesen kilenc közszolgáltatás díját csökkentette. Három lépésben csökkent a gáz, a villamos energia, valamint a távhő ára. A gáz ára összesen 27,6 százalékkal, azaz közel egyharmadával, a villamos energia ára 26,8 százalékkal, tehát valamivel több mint egynegyedével csökkent, a távhő ára pedig 24,4 százalékkal. Ezen túlmenően pedig minimum 10 százalékkal csökkent az ivóvíz, a csatornaszolgáltatás, a palackos gáz, a szippantottszennyvíz-szállítás, a szemétszállítás, valamint a kéményseprőipari közszolgáltatás díja is, amit már a kormány teljesen díjmentessé tett. A „minimum 10 százalékos” kifejezést nem véletlenül használtam, használjuk, hiszen bizonyos helyeken a fogyasztók a hulladékszállítás és a kéményseprőipari közszolgáltatás tekintetében akár 60-90 százalékos csökkentést is tapasztalhattak.
Teljesen egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés sok érdekkörnek okozott fájdalmakat még a politikában is, hiszen a nagy multicégek már nem tudtak annyi extraprofitot kivinni az országból, mint amennyit a 2002 és 2010 közötti nyolc évben ki tudtak venni a magyar emberek pénztárcájából, hiszen akkor több mint ezermilliárd forint extra nyereséget menekítették külföldre. Így aztán az is várható volt, hogy ezek a cégek először itthon próbálkoznak a rezsicsökkentés megfúrásával, majd pedig kéz a kézben a magyar baloldallal Brüsszelből indítanak támadásokat a rezsicsökkentés ellen.
A kormány azonban határozottan kiállt Brüsszelben és itthon is a magyar családok, a magyar háztartások védelme érdekében, így a rezsicsökkentés fenn tudott maradni, aminek köszönhetően ma már bátran elmondhatjuk, hogy egy többgenerációs nagy család akár évi 300 ezer forintot, egy nyugdíjas házaspár pedig 100-120 ezer forintot is meg tud spórolni a rezsicsökkentés eredményeként. Nem volt véletlen az sem, hogy a rezsicsökkentés megvédése érdekében indított aláírásgyűjtő akcióban rövid idő alatt közel két és fél millió ember támogatta a kormány törekvéseit, amit a brüsszeli bürokraták is kénytelenek voltak már figyelembe venni.
Mindettől függetlenül azonban nem szabad hagynunk a rezsicsökkentés eredményeit kárba veszni, ezért annak érdekében, hogy minden magyar háztartás továbbra is a hosszú és küzdelmes rezsiharcban kialakított árakon tudja igénybe venni a közszolgáltatásokat, arra kérem önöket, hogy támogassák Németh Szilárd képviselőtársam indítványát, előterjesztését, hiszen nekünk, országgyűlési képviselőknek kötelességünk a magyar emberek érdekeit képviselni. Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem