GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! A nemzetközi sztenderdek alapján való mozgásokat, vélem, fél évvel ezelőtt is ismerték, vagy ha nem, hát akkor nagyon nagy a baj. Fél évvel ezelőtt önök hoztak egy olyan törvényt… (Dr. Vinnai Győző közbeszól.) Gombot kell nyomni, úgy lehet beszélni, igen… Fél évvel ezelőtt hoztak egy olyan törvényt, amely arról szólt, hogy teljesen mindegy, hogy valaki nappali tagozatos hallgató vagy nem, mindegyiküket a munkavégzési tevékenység ellátását követően, ha jól emlékszem, 13 munkanap után egy szabadság, egy szabadnap megilleti.
A szabadság megilletésének a jogát vették el, merthogy úgy szólt az a törvénytervezet, hogyha megint csak nem csapnak be az emlékképeim, hogy 2017. január 1-jétől foganatosítódik az a törvény, amit fél évvel ezelőtt elfogadtak e tekintetben, magyarul: a hallgatók, akik nappali tagozatos tevékenységük, fő feladatuk ellátása mellett munkatevékenységet folytatnak, január 1-jétől szabadságra mehettek volna minden 13., munkában töltött napot követően egy napra. Ezt a jogot, ezt a lehetőséget, ezt a megszerzett jogot, amit a fél évvel ezelőtti törvényük elfogadásakor biztosítottak, ezt a jogot veszik most el és szüntetik meg, és ugyanazért a munkáért a nappali tagozatos hallgatók és a nem nappali tagozatos hallgatók között teszik meg a különbséget.
Na, ez a szerzett jog elvétele, tisztelt képviselőtársam, ez a legtisztább formája annak, amit egy fél évvel ezelőtt meghoztak, és amit most ebben a törvénytervezetben pedig elvesznek. Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem