DR. HILLER ISTVÁN,
DR. HILLER ISTVÁN,
DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt az MSZP frakciója nevében szeretném megköszönni azon ellenzéki frakciók támogatását, amelyekkel együtt lehetővé vált a mai, oktatással kapcsolatos vitanap megrendezése. Egyszersmind tisztelettel köszöntöm a páholyunkban helyet foglaló szakszervezeti érdekvédelmi és szakmai szervezetek képviselőit, vezetőit. Őszintén örülök, hogy itt vannak. (Taps.)
A parlamenti vitanap mint műfaj, valljuk meg őszintén, lassan a teljes érdektelenség műfajába és fázisába csúszik. Ez nemcsak az oktatás ügyének, hanem általában a parlamenti vitanapoknak az ilyen értelmű leértékelése, és ezért egyértelműen önöket teszem felelőssé, tisztelt kormányzó többség. Ez a politika elbutításának és lebutításának egy jeles eszköze. Sikerül ezt úgy kommentálni, úgy bevezetni és olyan véleményeket mondani, amelyek ezt a parlamenti, egyébként fontos és valóban jeles műfajt, ami lehetőséget adna a napi politikai csatározásokon túl érdemi és hosszabb távú kérdések megvitatására, önök a szónak nem a jogi, de politikai értelmében gyakorlatilag ellehetetlenítik.
Például azt hallom ma reggel, nem a kormányuk, hanem a pártjuk, a Fidesz szóvivőjétől, ezt szeretném idézni: „Ma viszont az oktatásban nyugalom van. A pedagógusok megbecsültek. A gyerekek egyre inkább versenyképes tudást szereznek, ezért kérdéses, hogy van-e alapja a keddi oktatási vitanapnak.” (Dr. Varga László: Melyik országban?) Szép lassan már csak fel kéne állni és ütemes tapssal köszönteni ezt a bejelentést, ami mégiscsak előhírnöke volt a mai napnak.
Ha azonban már a kormányzó többség is ilyen szép számmal megjelent, ugyan néhány perccel ezelőtt még valamivel kevesebben voltak, mint az ellenzék, ez a jövőt jól mutatja (Derültség az ellenzéki pártok padsoraiban. - L. Simon László: Csak szeretnéd!), de mégiscsak szeretnék komoly témákról és irányokról beszélni, arra kérve önöket, hogy ebben az általunk kezdeményezett vitában érdemi módon vegyenek részt. Az elkövetkező órákban próbáljuk a magyarországi oktatás ügyéről a vitákat, a nézetek különbözőségének összeütközését úgy produkálni, hogy ez az oktatás ügyét előbbre vigye.
Ezért én szeretnék ezekről az irányokról, trendekről és tendenciákról beszélni, szeretnék arról a profilról beszélni, amit meglátásom szerint önök az oktatásban képviselnek. Szeretnék arról a finanszírozási helyzetről beszélni, amiről az előbb szép, ám hamis szavakat hallottunk, a foglalkoztatás kérdéséről az oktatáson, ezen belül a közoktatáson belül, és utána azokat az ajánlatokat megtenni, amelyeket az MSZP képvisel, és amelyek meggondolására kérem önöket - 2018 után már, remélem, nem.
(10.00)
Először is, önök éveken keresztül, az elmúlt fél évtizeden belül tagadták, hogy a korábbi önkormányzati fenntartású intézmények teljes államosítása fog megtörténni. Ebben a Házban, itt a teljes nyilvánosság előtt, számos vitán, tévékben, rádiókban, interpellációkra válaszolva kategorikusan kijelentették, hogy nem igaz, hogy államosítás történik a 2011. évi, a köznevelésről elnevezett gyalázatos törvény értelmében, hanem egész egyszerűen egy olyan lépés, ami az addigi szétszórtnak nevezett oktatási szerkezetet összébb hozza. Ehhez képest 2017. január 1-jétől az államosítás utolsó lépcsőjén is fellépnek: elszakítják az oktatási intézményeket a fenntartó önkormányzattól, a helyi közösségektől, az utolsó összekötőkapcsot is ezzel szétverve, teljes és totális államosítást hajtanak végre, és nemcsak infrastrukturálisan, hiszen az önkormányzatok által számos esetben felújított épületet is elveszik most, hanem a tankönyvpiactól kezdődően az oktatás és nevelés minden részletéig egy és kizárólag egy hatalmi érdek megnyilvánulását hajtják végre a magyar közoktatás egészében.
Ehhez képest tűnhetett érdekesnek és felvetésben is meggondolandónak mindaz, amit a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a közelmúltban tett, miszerinti megállapítás alapján úgy gondolja, hogy az oktatás, a közoktatás legértékesebb részei az egyházi iskolák. Azt javaslom, bár többen csodálkozásuknak adtak hangot, mások megdöbbentek, hogy vitassuk meg részletesebben ezt a kérdést. Én egyáltalán nem voltam meglepve, teljesen logikusnak tartom azt a kijelentést, amelyet a miniszter úr tett, annak ismeretében, hogy egyébként milyen utat követnek. Azt állítom önöknek, ahogy eddig tagadták, hogy önök a magyar közoktatás teljességét államosítják, már úgy gondolom, az önkormányzati teljességét államosítják, most nem készülnek másra, mint hogy az államosított oktatás jelentős részét az egyházak fenntartásába fogják adni, így annak az előkészítése történt egy politikai kijelentéssel, amit önök a korábbiakban tagadtak.
A helyzet az, hogy erről az ügyről a Magyar Országgyűlésben durván 120 évvel ezelőtt jelentős vita folyt már, aminek eredményeként a polgári állam egyik alapja, az állam és egyház szétválasztása megtörtént. Úgy gondolom, ez a kijelentés nem egyszerűen az oktatásügyre vonatkozik. Önök azt fontolgatják, hogy a 120 évvel ezelőtti alapokat megváltoztatják, az állam és egyház viszonyát kívánják újraszabályozni, még akkor is, ha néhány képviselőjük erről nem tud, de az államosításról sem tudtak kezdetben, aztán mégis megcsinálták.
Nem mintha a történelem tapasztalata bármit is mondana, de azért elevenítsük fel azt a bizonyos 120 évvel ezelőtti vitát, az úgynevezett egyházpolitikai reformokat, amelyeknek élén gróf Csáky Albin állt, egy családjára nézve és egész politikai karrierjére nézve hithű katolikus ember, a miniszterelnököt meg Wekerle Sándornak hívták, és bár nem kizárólag az oktatásüggyel foglalkozó, de egy öt törvényből álló csomagban az állam és egyház viszonyát egyértelműen szétválasztva szabályozták.
Kérem, hallgassanak meg néhány gondolatot arról, hogy elődeink hogyan vélekedtek erről. Idézem: „A főrendiház ugyan leszavazta kezdetben a törvényjavaslatot, s a király megtagadta a főrendek tömeges kinevezését az elfogadás érdekében, de amikor a sikert elérve Wekerle Bécsből visszajött Budapestre, az egyetemi ifjúság kifogta lovait, és diadalmenetben von-tatta kocsiját.” Herczeg Ferenc azt írja az emléke-zéseiben: „Budapest kész lett volna meghalni, hogy győzelemre segítse azt, amit akkor haladásnak és felvilágosodásnak neveztek. Az emberek azt mondták, elég volt a középkorból, és akkora lelkesedést sem azelőtt, sem azóta senki nem látott.” - 1896.
Akkor önök 120 év után ezt a kérdést újból napirendre hozzák, jelzem, hogy nem az oktatási vitanap keretében, de én, mi erre a vitára készen állunk. Ha önök az állam és egyház szétválasztását felrúgni kívánják, a polgári állam egyik alapvető pillérét megváltoztatni, akkor ebből érdemi és valós vitát kezdeményezzenek. Én mindenesetre nemcsak a pártoknak, nemcsak az egyfajta gondolkodás híveinek, hanem azoknak az egyházakban jelen lévő gondolkodóknak a támogatását és szövetségét is kérem, akik mélyen hisznek abban, hogy az állam és egyház szétválasztva jó és eredményes, és nem abba a sötét középkorba visszavinni, amire önök itt készülnek.
A finanszírozás kérdéséről. Minthogy van egy elvarratlan vitánk a miniszter úrral, ugyanis sikerült önöknek azt a nagyszerű javaslatot a Kulturális bizottság ülésén elfogadni, hogy a miniszter éves beszámolóján a képviselő egy alkalommal és összesen három percben beszélhet, önök sem tudták betartani, a következőt szeretném az Eurostat adatai alapján elmondani. 2014-ben kétségtelenül nőtt az oktatásra fordított összeg, a GDP-hányad 4,9 százalék volt. Ez azonban nem más, mint az önök erőteljesen megkurtított költségvetéséhez képesti emelkedés, mert 2013-ban valóban 4,6 százalékra süllyesztették vissza. Ehhez képest a 4,9 százalék kétségkívül emelkedés, de el se éri a 2010-es 5,5 százalékot, és meg sem közelíti a 2006-os 5,9 százalékot. Úgyhogy kérem szépen, minthogy nem különböző adatokról, hanem egy európai, az Eurostat által kiadott finanszírozási statisztikáról beszélek, tisztelettel kérem, a győzelmi jelentések mellett néha a számokkal is foglalkozzanak.
Szeretnék a foglalkoztatás és az érdekegyeztetés kérdéseiről beszélni, mert úgy látom, ellentétben a ma reggeli interjúval, hogy az oktatáson belül finoman fogalmazva nincs minden rendben. Azt szeretném megkérdezni önöktől, tisztelettel kérem, válaszoljanak, hogy milyen teret gondolnak a közfoglalkoztatásnak a magyar oktatáson és közoktatáson belül.
Úgy látom ugyanis, hogy a közmunkásokat nem egyszerűen arra a célra kívánják szolgálni és használni, hogy munkanélküliségben lévő embereknek munkát juttatnak, hanem ellenkezőleg: munkával rendelkező embereknek megváltoztatják a jogviszonyát, majd közmunkásként visszafoglalkoztatják őket számos nevelési és oktatási intézményben. Ez ma még a nevelési intézmények és elsősorban a bölcsődék, óvodák körében, a kisegítő személyzet és segítő személyzet esetében kezd tipikussá válni, de az iskolák esetében számos, nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott dolgozó attól tart, hogy megszüntetve vagy megváltoztatva a jelenlegi jogviszonyukat, az államosítás befejezése után közmunkásként foglalkoztatják őket vissza.
(10.10)
Azt szeretném világosan, tisztelettel, szemtől szemben kérdezni öntől, önöktől, van-e ilyen szándékuk, közmunkásokat akarnak-e csinálni a jelenleg más munkaviszonyban dolgozó oktatási dolgozókból, nem pedagógus körben dolgozó munkatársakból. (Gőgös Zoltán: Ha nem, akkor miért csinálják?)
Az érdekegyeztetést, amiről az előbbiekben már szó volt, én érdemi érdekegyeztetésnek nem tudom nevezni. Először is, az érdekegyeztetés törvénybe foglalt formációit önök 2010-11-ben szétverték, teljesen feleslegesen megszüntették a közoktatás-politikai tanácsot, az Országos Köznevelési Tanács jogköreit megnyirbálták, megszüntették a felsőoktatásban a felsőoktatási kerekasztalt, majd három és fél-négy évvel később - látva a tavalyi, tavalyelőtti pedagógus- és nem pedagógus megmozdulások erejét -, 2014-től így vagy úgy megpróbálják ezt helyrekalapálni. Jelentem önöknek, hogy egyelőre nem sikerült.
Tisztelettel szeretném megkérdezni önöket, mire való az a bizonyos 150 központ, amelyet most kijelölni kívánnak, ahol pedagógusok, iskolák és helyi szülői és más munkacsoportok véleménye szerint az alsó tagozatot helyben meghagyva a felső tagozatokat kívánják összevonva megtartani. Ezt egyelőre nem vitatni kívánom, csak hogy világosan lássunk, szeretném megkérdezni, van-e ilyen szándékuk, hogy 150 tankerületi központba koncentrálják a felső tagozatot.
Azt is szeretném megkérdezni - lehetőleg név szerint, mert mégiscsak nyilván tudós és hozzáértő emberek munkája ez -, hogy kik írják a NAT-ot, kik azok a személyek, munkacsoportok, amelyek az ország számára ezt a fontos dokumentumot készítik.
Hogyha ezekre a kérdésekre választ kapunk, akkor bízvást jobb képet tudunk alkotni arról az oktatáspolitikáról, amiről a véleményünk jelenleg az, hogy csapnivaló. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
