SZABÓ SZABOLCS

Teljes szövegű keresés

SZABÓ SZABOLCS
SZABÓ SZABOLCS (Független): Köszönöm a szót, elnök úr. Az biztos, hogy valamit kezdenünk kell, képviselőtársaim, a vagyonbevallások rendszerével. Ez ugyanis az egyik alapvető problémája annak szerintem, hogy a képviselők megítélése Magyarországon eléggé kedvezőtlen. Mert mit lát egy hétköznapi ember? Hogy vannak, nem azt mondom, hogy mindegyik politikus olyan, hanem hogy vannak olyan politikusok is, akik láthatóan a jövedelmükből meg vagyonukból nem tudnák finanszírozni azt az életszínvonalat, amit élnek. Tehát valami ott nem stimmel. És mivel ezt látja egy hétköznapi ember, ezt sajnos kivetítik mindannyiunkra. Rám is, önökre is, mindenkire. Ezért mondják azt önökre is, rám is napi szinten, hogy korrupt, csaló, s a többi. Ugye, tudjuk, amit megkap az ember napi szinten.
Éppen ezért valamit ezzel kezdenünk kell. Az Együtt szerint az egy jó irány, amit itt a Jobbik az előterjesztésében ír és egyébként civil jogvédő szervezetek nagyon régóta mondanak, hogy elektronikussá kell tenni ezt a bevallási rendszert. Ez egy nagyon fontos vitatéma, szerintem érdemes lenne átbeszélni, hogy a családtagokra miként és hogyan kell ennek a nyilvánosságát kiterjeszteni. És van még szerintünk egy nagyon fontos eleme is, adtunk is módosítót, ugyanúgy nem jutott át az Igazságügyi bizottságon, mint ahogy ez a javaslat, hogy egyébként azt a céghálót is be kéne mindenkinek vallani, ami a tulajdonában van. Mert jelen pillanatban egy céget kell mindenkinek beírni, amiben tulajdona van, de a cég tulajdonában lévő céget és így a felépülő céghálót már nem. Így lehetne a legjobban ezt megtenni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem