BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Ez a válasz elfogadhatatlan. Csak azért nem mondhatom, hogy rég hallottam ilyen mellébeszélést, mert hétről hétre hallunk ilyen mellébeszélést. (Dr. Rétvári Bence: Frakcióülésen, vagy hol?)
Tisztelt Államtitkár Úr! Azért Andy Vajnáról kellett volna beszélnie, ha már kérdeztem. Garancsi Istvánról kellett volna beszélnie, ha már kérdeztem. Megértem, hogy az ön karakterében is van fejlődés, és látszik, hogy vannak dolgok, vannak személyek, amelyeket és akiket már ön is szégyell. Ha már beadtam az interpellációt, önmagában ezért érdemes volt, hogy kiderüljön, hogy mindent azért még ön sem akar vállalni, és vannak dolgok, amelyeket már ön is szégyell. De tekintettel arra, hogy tíz évvel ezelőtti, egyébként vitatható esetekről beszélt, egyetlen konkrét észrevételt sem mondott. Az Eurostat szégyenpadra ültette Magyarországot. Nem vita, egyszerűen azt mondják, hogy a magyar államadósság számai nem felelnek meg a valóságnak. Az EKB meg nem vitatkozik a Magyar Nemzeti Bankkal, hanem vizsgálja.
Államtitkár úr, ez a válasz elfogadhatatlan. (Dr. Bárándy Gergely: Magyarán csal.) Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem