ELNÖK

Teljes szövegű keresés

ELNÖK
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk.
Most a napirend módosítására tett javaslatokról határozunk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/12738. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a keddi ülésnapon, közvetlenül a határozathozatalokat követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.
Ugyancsak a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az elektronikus hírközléssel és a fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/12733. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a keddi ülésnapon, a nemzeti turizmusfejlesztésről szóló T/12737. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja azt is javasolta, hogy a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/12742. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a szerdai ülésnapon, a Magyarország Kormánya és Ausztrália Kormánya közötti légi közlekedési megállapodás kihirdetéséről szóló T/12698. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor. Kérem, aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, aki egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem