DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ha orvoselvándorlásról akar érdeklődni, nem kell interpellációt benyújtania, elég a bal válla fölött elnézni, és megkérdeznie képviselőtársát, hogy mi ennek a mechanizmusa, kik ennek a haszonélvezői, hogyan juttat valaki akár félszáznál is több magyar orvost és ápolót Írországba fél év alatt. Azt hiszem, a Jobbik ebből házon belül nagyon nagy tapasztalatokkal rendelkezik, talán semelyik másik frakció nem bír ekkora tapasztalatokkal az orvoskivándorlás, ápolókivándorlás előmozdításában, mint a Jobbik frakciója.
Igaz, hogy sem a Jobbik, sem az MSZP a választási listái összeállításakor nem figyelt arra, hogy esetleg orvos is kerüljön be a frakciójába, éppen ezért csak kormányoldalon ülnek orvosok a parlamentben, ellenzéki oldalon orvosok nincsenek, de úgy látszik, ilyenkor mégis az egészségügyért való aggodalmuk előkerül, bár ez a választási listák összeállításánál nem történt meg. (Korózs Lajos: Nem kell ahhoz orvosnak lenni, hogy valaki lássa, mi van az egészségügyben!)
Felhívom viszont a figyelmét arra az örömteli fejleményre - ha már orvoselvándorlásról beszélt -, hogy a rezidenstámogatási programnak és a fiatal-szak-orvos-ösztöndíjnak, valamint az orvos-bére-melé-sek-nek köszönhetően, amíg 2010-ben több mint ezer fiatal végzett orvos volt, aki külföldi munkavállalási engedély iránt folyamodott, most már ez a szám messze ötszáz alá csökkent, tehát jóval kevesebben kérnek első külföldi munkavállalási engedélyt, mint korábban. (Közbeszólás az MSZP soraiban: Már mindenki elment!)
Azt hiszem, ezt a folyamatot tovább fogja erősíteni a béremelés, amit továbbviszünk, hiszen először a rezidensek terén volt látható a béremelés itthon tartó ereje; a nagyobb fizetés, úgy látszik, nagyobb perspektívát jelentett - teljesen természetes módon - a rezidensek körében.
De az, hogy idén szeptember 1-jétől 107 ezer forinttal nőtt az orvosok fizetése, jövő november 1-jétől további 100 ezer forinttal nő, azt hiszem, pozitív fejleményt fog hozni; akárcsak az, hogy az ápolók esetében, akikről ön leginkább szólt, egy bérduplázásról beszélhetünk 2012 és 2019 között; ez szintén sokkal többek számára tudja megnyitni a perspektíváját, hogy ezt a pályát válasszák, ha erre késztetést éreznek.
Szeretnénk ezt már a választás pillanatában, a döntés pillanatában is elősegíteni. Éppen ezért az ápolói körre az utánpótlás biztosítása érdekében több európai uniós pályázatot is kiírtunk, ebből az egyik a felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési program, amely 1,9 milliárd forint értékben fog a következő években OKJ-s szakképesítést adni ápolóknak; azt hiszem, sokan szerezhetik meg ennek keretében ingyenesen a végzettségüket. De az is fontos, hogy ápolótanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas programot is hirdettünk 4,4 milliárd forint értékben, pontosan azért, hogy növeljük a pályaválasztásnál ezt a motivációt.
Ön is tudhatja és ismerheti, hogy már korábban meghirdettük a Szabóky Adolf szakképzési ösztöndíjat, amelynek kiemelt keretszámmal rendelkező része az egészségügyi szakképzés. Szintén próbáltuk segíteni az ezt a pályát választókat azzal, hogy a képzési korhatárt felemeltük 21-ről 25 évre, illetőleg ingyenessé tettük a második szakképesítés megszerzését. Bízunk benne, hogy ez is sokakat ösztönöz arra, hogy szerezzenek egészségügyi szakképesítést.
A duális szakképzés bevezetésével és a szakképzési hozzájárulási törvény módosításával jelentősen javultak a feltételek, hiszen elérhetővé vált egészségügyi szolgáltató szervezetek számára is tanulmányi szerződés kötése, ami jelentős többletforrást jelent, gyakorlóhelyenként 500-600 ezer forintot jelent fejenként és évente, amit a képzéshez felhasználhatnak. És ha már képzéshez eszközökre van szükség, hadd hívjam föl a figyelmét egy 8 milliárdos EFOP-projektünkre, a klinikai skill-laborok fejlesztésére, amely demonstrációs egységek kialakítására, felszerelésére és a beavatkozások gyakorlására jelent többletlehetőséget.
Ha tehát nem az orvosok és az ápolók exportjával, hanem itthoni képzésével foglalkozunk, akkor azt hiszem, érhetünk el eredményeket, de ebben a magyar választók nem a Jobbikra, hanem a Fidesz-KDNP-re számíthatnak csak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem