GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Igazából nem tudom, mi a válasz. Elfogadni nem tudok semmit, mert ez nem volt válasz, államtitkár úr. Azért nem volt válasz, mert a törvényt nem kell védeni - ez az egyik.
Kettő: én képviselői minőségemben kértem egy hivatalos iratot, amiben nyilvánvalóan le van írva, hogy miért történt ott bűncselekmény. Engem nem érdekel, hogy a rendőrség hogyan keveri-kavarja ezt a dolgot, a legfőbb ügyész, még egyszer mondom, megtette azt a szívességet, hogy beidézte nekem annak a tartalmát. És miután én leírtam ismételten a belügyminiszternek, hogy egyéb bűncselekményre utaló dolgot is találtam, hiszen költségvetési csalás merült fel, szerencsére a legfőbb ügyész úr úgy nyilatkozott, és azt jelezte vissza, hogy ismételten elrendelik a nyomozást, most másfajta bűncselekmények okán is.
Államtitkár Úr! Én mint országgyűlési képviselő akarok beletekinteni egy hivatalos okiratba. Ez egy véletlen, hogy most én voltam a feljelentő. Milyen alapon tagadják meg ennek a kiadását? Erre ön nem válaszolt. Nyilvánvalóan nem fogom tudni elfogadni a választ. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem