CSERESNYÉS PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által elmondottak alapján úgy látszik, hogy nem figyelte az elmúlt hetek történéseit, sőt, azt lehet mondani, hogy az elmúlt hónapok, elmúlt évek történéseit sem figyelte, az elhangzott nyilatkozatokat nem hallgatta meg. Azokra a nyilatkozatokra gondolok, amelyek a magyarországi béremelésre, adócsökkentésre vagy éppen foglalkoztatásnövekedésre vonatkoztak. Ha nem mondta volna el a felszólalását, akkor egyszerűen válaszolnom kéne a kérdésre, de ilyen alapon talán megfogalmazhatnék én is egy kérdést, amit tudom, hogy nincs jogom. De megfogalmazhatnám, amit nem szívesen tennék, mégis megteszek, hogy miért próbálják átverni a magyar embereket önök akkor, amikor ilyen felvezetéssel teszik föl a kérdést.
Ugyanis a tények azok, hogy adócsökkentés történt az elmúlt időszakban, foglalkoztatásbővülés történt az elmúlt időszakban és nagyon jelentős bérnövekedés, nemcsak nominálisan, nemcsak bruttó értékben nézve ezt a bérnövekedést, hanem reálértékben is jelentős bérnövekedés történt az elmúlt időszakban. Az, hogy nem folynak tárgyalások, hogy a kormányzat nem egyeztet a munkaadói, munkavállaló érdekképviseleti szervezetekkel, ez sem állja ki a próbát, ez az állítása sem állja ki az igazság próbáját, hiszen folyamatosan ez történik.
Ha mást nem figyelt volna, csak az elmúlt napokban Varga Mihály gazdasági miniszter úr sajtótájékoztatóján elhangzottakat, ahol bejelentette, hogy a kormányzat egy több évre szóló program kidolgozását és elfogadását tervezi, ami a gazdasági versenyképesség erőteljes javításával összekapcsolva kívánja folytatni a már megkezdett bérfelzárkóztatást. A programról olyan tárgyalássorozatot javasol a gazdasági tárca a kormánynak, amelybe a lehető legszélesebb körben bevonjuk a munkavállalói és a munkaadói szervezeteket is. A szakszervezetek már többször tettek hasonló kezdeményezést, amit meghallgattunk. Most tehát lesz lehetőség a javaslataik újbóli meghallgatására és megvitatására, ami egyébként a minimálbér-tárgyalások során, folytán minden évben megtörténik.
Szemben a képviselő úr sugallatával, a kormány fizetésemelést a gazdasági versenyszektorban nem ígérhet, mivel az alapvetően a munkaadók és a munkavállalók alkujának az ügye. Béremelést ígérni a kormány csak ott tud, ahol ő állapítja meg a béreket, ez gyakorlatilag a közszféra, és ma már, ha jól emlékszem, kétszer-háromszor elhangzott, hogy a közszféra területén milyen jelentős béremelések történtek az elmúlt években, és az elmúlt hónapokban is milyen béremelési folyamatok zajlanak. Így tehát ezen a területen jelentős lépéseket tettünk.
(15.10)
Most azonban a gazdaság reálszférájának szereplőivel való egyeztetésről beszélünk, ahol összefüggésben kívánunk tárgyalni a bérek és a magyar gazdaság versenyképességéről, valamint a gazdaság és a foglalkoztatás szerkezetének javításáról. Így tehát egy komplex programról történő tárgyalássorozatról beszélhetünk, aminek az egyik eleme valóban az, hogy folytatódjon a magyar bérek dinamikus növekedése, a bérek erőteljes felzárkóztatása, amihez a kormányzat a szociális partnerekkel együttműködve keresi a vállalkozások számára ösztönzőbb, kedvezőbb gazdasági környezet megteremtésének lehetőségét. Ezek a tárgyalások a napokban folynak. Az ön informátorai nem megfelelően tájékoztatták önt. A VKF keretében nap mint nap erről tárgyalunk, és körülbelül két-három hetente ülnek össze a felek annak érdekében, hogy megállapodás szülessen. Szeretném megemlíteni azt, hogy a béremelkedés az ön által sugalltakkal ellentétben jelentős volt az elmúlt időszakban. Ahogy ma már elhangzott, több mint 20 százalékos reálbér-emelkedés volt 2010-től napjainkig.
Így látszik, hogy a tárgyalások folynak, a kormány egyáltalán nem kíván a tárgyalások elől elzárkózni, sőt, mint utaltam a tervezett programra, arról szélesebb összefüggésekben és várhatóan hosszabb időtávra tekintve kíván egyeztetni, beleértve a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének kérdését is, bízva abban, hogy a szociális partnerekkel megállapodásra tudunk jutni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem