DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Válaszoltam a kérdéseire, képviselő úr. Azt mondtam, hogy decemberben kerül kiírásra az új pályázat, ebben bízunk.
Azt hiszem, egyértelmű, hogy az 5,3-nál a 7,35 nagyobb, tehát növekszik a támogatás köre. Az előző hat évben megháromszoroztuk a tanodák számát, most pedig további összegekkel növeljük a tanodákra fordítható pénzeket. Úgyhogy azt hiszem, hogy ez sokak számára jelent megnyugtatást.
Az pedig teljesen természetes, képviselő úr, hogy ha 1077-en jelentkeznek, és 171 tanodát tudunk támogatni, akkor lesznek olyan pályázatok, amelyek nyilván formai kritériumoknak is megfelelnek, de azért, mert a pontozási rendszerben hátrébb sorolódnak, ezért nem nyernek, akik a pontozási rendszerben előrébb sorolódtak, azok nyertek.
De összességében, ha ön nem egyes pályázók vagy pályázatírók szempontjait nézi, hanem esetleg a gyermekekről is szót ejtene a felszólalásaiban, akkor látná, hogy ezáltal jóval több gyereknek nyílik meg a lehetőség arra, hogy akár a délutánok folyamán is megfelelő szakemberek segítségével jobb körülmények között tudjanak készülni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem