TUZSON BENCE,

Teljes szövegű keresés

TUZSON BENCE,
TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Igen, egy alapvető nemzeti kérdésről van szó. Nagyon ritkán van olyan kérdés akár az Országgyűlés napirendjén is, ami nem egy-két évre, nem 5-10 évre, hanem 50-100, akár 200 évre is meghatározza az országnak a sorsát. Erről szólt a magyarországi népszavazás, azzal, hogy a következő időszakban Magyarországon kikkel fogunk együtt élni, és hogy erről az alapvető kérdésről mi, magyarok dönthessünk, és ne mondhassa ezt nekünk senki, hogy márpedig Magyarországon idegen népesség is élhet, és másokat is be lehet ide telepíteni. Erről döntött 3 millió 360 ezer ember.
Egy új egység jött létre ekkor Magyarországért, és ez az új egység egy nemzeti egység; egy olyan egység, amelyik nem fideszes, nem KDNP-s, nem jobbikos vagy MSZP-s, ezek az emberek magyar emberek, akik Magyarországért álltak ki. És ha ezek az emberek, ennyi ember, annyi ember, amelyik egy párt mögött sem áll, egyféleképpen döntött, akkor ez kötelezettséget ró ránk, kötelezettséget ró a Magyar Országgyűlésre. Ez a kötelezettség pedig az, hogy ezt a döntést foglaljuk jogszabályba, foglaljuk az Alaptörvénybe, mert az Alaptörvény az, ami a legmagasabb szinten képes biztosítani Magyarország védelmét. A legmagasabb szinten van természetesen más eszköz is, vannak gyakorlati eszközök, amelyek a déli határon valósulnak meg, akár rendőri erővel, katonai erővel vagy fizikai erővel, tehát a kerítéssel magával, illetve van alacsonyabb szintű jogszabály is, amivel ezt a védelmi rendszert garantálni lehet.
De hosszú távon a legmagasabb védelmi erőt egy alaptörvénymódosítás jelenti. Nem véletlenül kezdeményezte a miniszterelnök azt, hogy ez az alaptörvénymódosítás, ami egyértelműen kimondja, hogy Magyarország területére idegen népesség nem telepíthető be, kerüljön az Országgyűlés asztalára, és az Országgyűlés döntsön ebben az alapvető kérdésben. Volt is egyeztetés erről, szövegszerű egyeztetés is, és a Jobbik képviselőinek több javaslata beépítésre került ebbe a szövegbe. Egy Alaptörvénynél az az alapvető kérdés, hogy vajon a pártok meg tudnak-e állapodni az Alaptörvény módosításának szövegében, mint minden jogszabálynál ez a helyzet. És íme, itt van egy alaptörvénymódosítás, amellyel szövegszerűen egyetért a Jobbik is (Dr. Gyüre Csaba: Igen, nemzeti érdekből.), de mégis napi politikai érdekből, napi vélt haszonszerzés érdekéből nem kívánja megszavazni ezt az alaptörvénymódosítást, amelynek a szövegével - mondta ön - szóban természetesen egyetért. Összekever két alapvető kérdést. Van egy hosszú távú, 50-100 évre az ország sorsát meghatározó kérdés, és van egy gazdasági kérdés, egy országfinanszírozási kérdés.
Ne felejtsék el azt, hogy 2012-ben, amikor ez a kötvénykonstrukció létrejött, akkor a magyar gazdaságot nagyon nehéz volt finanszírozni, és alapvetően a prémium-államkötvények és a letelepedési kötvények vontak be olyan tőkét, amellyel Magyarország hosszú távon is finanszírozható maradt. Abban az esetben, ha a gazdasági környezet változik, akkor természetesen az ország finanszírozását felül kell vizsgálni. Ezt folyamatosan figyelemmel kell kísérni egy kormányzatnak, ami most is történik. Természetesen az ország, a kormányzat felülvizsgálja ezt a kérdést, figyeli azt, hogy hogyan finanszírozható az ország, és ennek megfelelően az ország érdekében változtat folyamatosan a feltételeken. De ez az Alaptörvény módosításához képest egy rövid távú kérdés, egy teljesen más szegmens, egy teljesen más szféra. Nem is lehet összehasonlítani az ország finanszírozhatóságát - amelynek része egy átmeneti tartózkodást biztosító kötvény is, egy ilyen kérdéskör - az Alaptörvény alapvető működésével és azzal, hogy az Alaptörvény a megfelelő védelmi szintet képes legyen Magyarországon biztosítani.
Arra kérem tehát a jobbikos képviselőket, hogy ne keverjék össze a szezont a fazonnal. Egy alapvető kérdés, mint amilyen az Alaptörvény módosítása, ami az ország érdekét hosszú távon határozza meg, ne keverjék össze azzal a kérdéssel, ami az ország finanszírozására vonatkozik alapvetően, hanem támogassák az Alaptörvény módosítását. Lelkük rajta, az önök felelőssége lesz az, hogy ezen a szinten, a legmagasabb védelmi szinten meg tud-e valósulni Magyarország védelme. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem