DEMETER MÁRTA,

Teljes szövegű keresés

DEMETER MÁRTA,
DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy említette, ugye, a honvédelmi törvény módosítása van jelenleg a Ház előtt, és mind a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, mint pedig az Alaptörvényben szereplő, kormánypárti többség által megszavazott terrorveszélyhelyzettel összefüggő intézkedéseknek, illetve jogszabály-módosításoknak a végigvezetése történik ilyenformán a Magyar Honvédségről szóló törvényben is. Tekintettel arra, hogy ennek a különleges jogrendi helyzetnek a kialakítását, új minősített időszak kialakítását és ennek Alaptörvénybe foglalását ilyen formában, ahogy ez megtörtént, nem támogatta az MSZP-frakció, ezt jelenleg is fenntartjuk.
A mellett viszont nem mehetünk el szó nélkül, hogy volt egy saját javaslatunk az LMP-frakcióval közösen, egyébként szintén az alaptörvény-mó-do-sí-tás-sal kapcsolatban, ahol egyébként azzal a céllal, hogy a Magyar Honvédség együttműködhessen a rendőrséggel vagy együttműködhessen a terrorcselekmény megelőzésében, adott esetben egy ilyen körülmény miatti válságkezelésben, azt gondolom, az abszolút működőképes lett volna, megengedhető részünkről is. Természetesen nagyon szigorú mind helyet tekintve, mind pedig térbeli, időbeli felhasználást, közreműködést tekintve. Ezek azok a garanciák, amelyek azáltal, hogy nem került a többség által támogatásra ez a javaslatunk, nem így kerül be az Alaptörvénybe, hanem az önök által meghatározott formában. Tehát azt egyébként, ahogy eddig sem, továbbra sem támogatjuk, hiszen még mindig nem látszanak a garanciák, hogy ki, mikor, hogyan mondja meg, hogy mi minősül ilyen veszélyhelyzetnek.
Államtitkár úr is kitért a katonai rendészeti feladatokra. Jelen pillanatban ez a javaslat is csak példálózóan határozza meg a katonai rendészetnek a feladatait, és azt gondolom, az továbbra is aggasztó, hogy a feladatköröknek a bővítése egyébként alacsonyabb szintű jogszabályokban meghatározható. Tehát jelen pillanatban, ha van ilyen szándék, akkor mi arról nem feltétlenül tudunk, az Országgyűlés ezt nem feltétlenül tudja ellenőrizni.
Az eszközök bővítése, például egy elektromos sokkoló eszköznek a bevezetése, azt gondolom, hogy ha ez felelősségteljesen van alkalmazva, és gondolom, hogy ez így lesz, hogy ez bekerül abba a felsorolásba, ami eddig is létezett, és láthattunk, akkor azt gondolom, hogy ez egy jó megoldás is lehet, hiszen minden, ami nem az emberélet kioltására alkalmas eszköz, de egyébként gátoló eszköz, az, azt gondolom, hogy jó megoldás lehet.
Említette államtitkár úr azt a területet, amire egyébként konkrét kérdésem is lenne azon túl, hogy itt a katonai rendészeti feladatkörök pontosabb meghatározásán nem gondolkodnak-e, ez pedig a műveleti terület fogalma. Az nem igazán érthető, hogy miért szeretnék a javaslat szerint a jövőben, hogy műveleti tervben, tehát a tervezésnek a helye is a jövőben műveleti területnek minősüljön. Erre ha valamilyen választ tud nekem adni, akkor annak nagyon örülök, hiszen azt gondolom, hogy nem indokolt a tervezési helyszínek műveleti területté nyilvánítása.
Ezek a területek jelenleg is védett területek, van, hogy többszörösen is, ugye, NATO-szövetségi mivoltunkból adódóan. Tehát nem igazán látszik az, hogy mi indokolja, hogy ezeket is műveleti területté lehessen nyilvánítani. Én csak remélem, hogy nem az, hogy esetleg ott különféle extraintézkedéseket lehessen bevezetni alkalomadtán. Tehát itt konkrét kérdések is merülnek fel ezzel a honvédelmitörvénymódosítással kapcsolatban.
Azt mondhatnám, hogy pozitívum mindenféleképpen - amit említett államtitkár úr - a Honvéd Egészségpénztár volt tagjainak a kártalanítása. Végre egyébként a kormányzat részéről is talán látszik valamilyen szándék vagy valamilyen szerepvállalás ennek a helyzetnek a megoldására. Tudjuk, hogy közel 1,8 milliárd forintja tűnt el összesen több mint 27 ezer katona, honvédségi dolgozó, rendvédelmi és nemzetbiztonsági dolgozónak.
(15.50)
És azt is tudjuk, hogy az elmúlt másfél évben alig-alig történtek lépések a helyzet megoldására, viszont érdemes tudni, hogy nyár elején az Információs Hivatalnál a Miniszterelnökség megkezdte a kártalanítás kifizetését, tehát az ott dolgozók remélhetőleg már maradéktalanul megkaphatták ezeket az elveszett összegeket, aminek elvesztése önhibájukon kívül történt, hiszen tudjuk, hogy a Buda-Cash csődje volt az, ami elvitte ezeket az egyébként egészségmegőrzési célra félretett megtakarításokat.
De amellett, hogy itt néhány sorban, ahogy említette államtitkár úr, hogyan szerepel egy jogi formula ebben a törvényjavaslatban, aminek ezek szerint lehet célja a kártalanítás, felmerül a kérdés, hogy mi a garancia arra, hogy megtörténik ez a kártalanítás, és felmerül a kérdés, hogy a források biztosítása egyébként hogyan fog megtörténni, hiszen ez egy olyan keretszöveg lehet, ami még nem biztosítja sem a forrásokat, sem pedig ennek az összegnek a határidőre, bármilyen vállalt határidőre történő kifizetését. Éppen ezért benyújt az MSZP-frakció egy határozati javaslatot ismét - már többször megtettük a kártalanítással kapcsolatban -, ahol egyébként ahhoz kérjük a támogatást, hogy jövő év elején, első hónap végéig legkésőbb kifizetésre kerüljenek a károsultak mind a Belügyminisztérium, mind a Honvédelmi Minisztérium részéről.
Tehát mindenféleképpen egyébként maga az, hogy felmerül a Honvédelmi Minisztérium részéről a szándék, ez üdvözlendő, de arra is felhívom a figyelmet, hogy ennek a megvalósítása pusztán politikai akarat kérdése, és hozzátenném, hogy eddig sem jogi akadálya lett volna a kártalanításnak, hiszen világosan láttuk, hogy az Információs Hivatalnál megtörtént ez a kifizetés, és nem volt hozzá szükség semmilyen jogi formulára. Tehát igazság szerint a szándékot látom, ez nagyon jó, hogy másfél év elteltével már a szándék megvan, de a garanciát még mindig nem látjuk a kifizetésre. Ezért azt a határozati javaslatot, amit majd benyújtunk ezzel kapcsolatban, akkor a kormányzati többség, azt gondolom, mindenféleképpen támogathatja, amennyiben ez a szándék, ami most a törvényjavaslatban van, ténylegesen így van.
Tehát ha államtitkár úr a Katonai Rendészeti Központ, illetve feladatkörük bővítése, illetve pontos meghatározása, valamint a műveleti területtel kapcsolatos kérdésekre válaszol, azt megköszönöm. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem