MIRKÓCZKI ÁDÁM,

Teljes szövegű keresés

MIRKÓCZKI ÁDÁM,
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Először is, szeretném azzal kezdeni, hogy köszönet azért, hogy előzetesen a múlt héten már volt egy ötpárti, ami végül négypárti egyeztetés lett. Természetesen ez mutatta számunkra azt, hogy semmi hátsó szándék, semmi trükközés nincs a háttérben. Én akkor azt ígértem, hogy alaposan is át fogjuk természetesen tanulmányozni a javaslatot, figyelve arra a korábbi negatív tapasztalatokból, ami nem feltétlenül a Honvédelmi Minisztériumot illeti, szeretném hangsúlyozni, nincsenek elrejtve olyan trükkök, ami nincs összefüggésben adott esetben a javaslat céljával. Most azt tudom mondani, hogy átnéztük, és ahogy azt miniszter úr is mondta, számunkra is egyértelmű, hogy a javaslat célja az, ami az indoklásban áll, nem találtunk benne semmi olyan kifogásolható vagy vállalhatatlan részt, amely okot adna arra, hogy adott esetben ne támogassuk ezt a javaslatot.
Az pedig, hogyha megkésve is… - olyan értelemben megkésve, hogy szerintünk a kormányzat, ahogy ezt elmondtam az ötpárti egyeztetésen is, hibázott, amikor a Honvéd Egészségpénztár károsultjait nem rendezte már akkor, mondjuk, a központi költségvetés egy ilyen esetekre is fenntartott rendkívüli alapjából, de szerintem az egy tisztességes és korrekt dolog, hogyha később is, időben megcsúszva, de a Honvédelmi Minisztérium a saját költségvetéséből, saját szándékából és erejéből, amennyire csak tudja, maradéktalanul és minden egyes, honvédségben munkát vállaló személyen keresztül kártalanítja ezeket a családokat, ezeket az érintetteket. Ez tényleg teljesen rendben van, és maximálisan támogatandó.
Úgyhogy én rövidre is tudom zárni a mondandómat, hiszen csak ismételni tudnám a részben már előttem elmondottakat, részben pedig felolvashatnám a törvényjavaslat különböző passzusait, amelyekkel egyébként egyetértünk. Én azt tudom mondani, hogy a Jobbik támogatni fogja ezt a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és a kormánypártok soraiból.)
(16.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem