MIRKÓCZKI ÁDÁM,
MIRKÓCZKI ÁDÁM,
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is talán szeretném azzal kezdeni, hogy az előttem elhangzott beszédekről röviden csak annyit, hogy én két ponton is mélységesen egyetértek Bárándy Gergely képviselőtársammal, ugyanis, amikor önök egy ilyen kérdést, egy nagyon fontos kérdést és általam is maximálisan támogatott határozati javaslatot behoznak az Országgyűlés elé, és minden felszólalásban, minden fontos gondolat elhangzása előtt kiemelik azt, hogy pártpolitikától független, hogy itt nem belpolitikai vonatkozásokat kell nézni, hanem egy nagyon fontos és komoly ügyet, akkor ezt úgy teszik, hogy nem tudom, milyen alapon, azok a benyújtók, akik szerepelnek a határozati javaslaton, de meg sem kísérelték annak az üzenetnek a valóságban történő megjelenítését létrehozni, hogy ez valóban nemzeti ügy.
(18.00)
Ahogy történt már egyébként az idei évben is olyan javaslat, amikor egy valóban közös, fontos, konszenzuson alapuló javaslat került az Országgyűlés elé, és mind az öt, frakcióval rendelkező parlamenti párt frakcióvezetője vagy éppen pártelnöke volt a benyújtó. Az bárki számára egyértelmű üzenet és bárki számára egyértelműen kifejezi, hogy itt nem politikai kérdésről van szó, és minden frakció támogatását és egyértelmű állásfoglalását bírja.
Ez így ebben a formában, ahogy itt néhány Fidesz-KDNP-képviselő behoz egy ilyet, aztán szinte első mondatában azzal kezdi, hogy ez nem pártpolitikai ügy, ez így nem illik ehhez a témához, de mégis azt kell mondanom, hogy ez így pitiáner, és minimum nem elegáns, nagyon nem elegáns.
Ha az a cél, és én nem leszek piti, és szerintem más frakciók sem lesznek pitiánerek, és biztos, hogy támogatni fogják, mert a javaslat tartamilag teljesen rendben van, de hogy nem figyelünk a részletekre, hogy keresztény értékekre hivatkozunk, és tényleg a legfontosabb morális alapvetéseket próbáljuk meg közös nevezőre hozni, de a legalapvetőbb kérdésre már nem figyelünk oda... Azt gondolom, hogy ez is legyen egy tanulópénz. Nyilván nem fogják már önök visszavonni, nem fogják felkérni az ellenzéki frakciókat, hogy ki szeretne hozzá benyújtóként csatlakozni. Semmi gond, fogjuk támogatni ettől függetlenül, ezt meg tudom előlegezni. De én azt szeretném kérni, és különösen a Kereszténydemokrata Néppárttól, hogy ilyen esetekben, amikor ilyen kérdésekről van szó, akkor olyan jó lenne látni az alázatnak legalább a szikráját, mert legyünk őszinték, a benyújtás stílusa, annak a sajtóban való közvetítése minden, csak nem alázatos. Pont fájó egy ilyen témában ezt elmondani, de így van.
A másik pedig, hogy Szászfalvi képviselőtársam valóban sokkal pontosabban és sokkal óvatosabban fogalmazott, de az azt megelőző felszólalásokban azért nem is olyan finoman, hanem elég direktben úgy volt beállítva az iszlám, mondom én ezt katolikus hitét megélő képviselőként, hogy az egyenlő a terrorizmussal, és minden bevándorló terrorista és mindenki dzsihadista, és itt nem szabad megengedni, hogy mecsetek legyenek. Hozzáteszem, én sem szeretném, de egész más okból nem szeretném. Én maximálisan tiszteletben tartom, ha valaki buddhista, ha valaki hindu, egész egyszerűen azért, mert szeretném fölhívni arra a figyelmet, hogy a második vatikáni zsinatnak voltak elég komoly enciklikái, és annak az egyike a Nostra aetate, amely a világvallásokhoz való keresztény viszonyulást fekteti le. Ha én most szembesíteném ennek az enciklikának a tartalmával az elhangzott, illetve az olyan képviselői felszólalásokat, akkor azt látnánk, hogy köszönőviszonyban nincs a keresztény magatartás azzal, ami itt elhangzott a „keresztény magatartás” jegyében. Tehát én azt mondom, hogy fogalmazzunk óvatosan.
Igaza van abban Bárándy képviselő úrnak, amikor azt mondja, hogy egyébként az Iszlám Állam elmebeteg terroristái - mert nyugodtan nevezhetjük annak - válogatás nélkül gyilkolják le nemcsak a keresztényeket, hanem gyakorlatilag minden embert, aki az útjukban áll, és nem azt hirdeti vagy nem azt fogadja el, amit ők.
Úgyhogy én egy picit itt a tiszteletre érzékenyebb lennék, mert hogyha igaz lenne az vagy az a sugalmazás, hogy aki muzulmán vagy aki iszlám hitű, az mindenki dzsihadista és terrorizmusra hajlamos, akkor Magyarországon - Magyarországon? lassan a világon - nem lenne már más felekezetű ember, annyi merénylet, annyi gyilkosság és annyi brutalitás történne. Úgyhogy én ezúton is egy kicsit óvatosabb megfogalmazást javasolnék.
Ami pedig konkrétan a határozati javaslat tartalmát illeti, maximálisan egyetértek. Egyetlenegy ponton tennék kiegészítést, nyilván nem nyújtok be hozzá javaslatot, de a figyelemfelkeltés miatt mindenképp elmondanám, ez pedig a 3. pont, amely úgy szól, és önmagában ez így helyes, hogy az Országgyűlés üdvözli Magyarország Kormányának részvételét a humanitárius segítségnyújtásban, valamint minden olyan támogató lépését, amely a béke és a rend helyreállítását szolgálja a térségben.
De nagyon szépen kérem, hogy ebben az esetben, ha ezt tényleg komolyan gondoljuk, akkor azokban a lépésekben is figyelmeztessék a kormánypárti képviselők egymást és döntéshozóikat, amikor a válságövezetekbe katonákat küldünk más ország parancsaira, és nem feltétlenül, mondjuk, a NATO-tagságunkból vagy az uniós tagságunkból eredő kötelezettségeink alapján. Mert higgyék el, hogy akármilyen katonai válságövezet van bárhol a világon vagy háborús válságövezet, ott, hogy megint II. János Pál pápát idézzem, ő azt mondta, hogy semmilyen megbomlott társadalmi rendszert nem lehet fegyverrel helyreállítani, legalábbis keresztény szempontból nem. Ha ezt elfogadjuk, akkor azt hiszem, hogy érthető az, hogy mi miért mondjuk többek között - egyébként politikailag is ezt valljuk -, hogy magyar katonának semmi keresnivalója idegen országokban részt venni háborús konfliktusokban. Én ezt továbbra is tartom, hogy nem biztos, hogy a mi akár 150, akár 1500, akár 15 ezer katonánk fogja megoldani ezt a kérdést, és a mi katonáink egy idegen országban az ott élők számára ugyanolyan elnyomó, fegyveres, gyilkolásra kész katonának vagy embernek tűnnek, mint az éppen ott garázdálkodó terroristák.
De, még egyszer mondom, nem nyújtok be hozzá ilyen módosító javaslatot, csak arra szeretnék figyelmeztetni, hogy nem voltunk mi sem és most sem vagyunk mindig a jó oldalon, és attól, hogy egy szövetség tagja vagyunk, ha az a szövetség éppen egy agresszor lépést tesz valakivel szemben, és veszélyezteti a békét, akkor legyen kötelességünk házon belül is fölhívni erre a figyelmet. Ez nagyon fontos és egyébként ez lenne a nagyon következetes magatartás.
Amit pedig csak kiegészítésként tennék a javaslat kapcsán a mai vitához, az pedig az, hogy számomra, vagy amit én látok és tapasztalok, nyilván életkoromnál fogva jóval kevesebbet, vagy szerényebb mértékű még az a tapasztalás, mint az önöké, de amit én látok, hogy nemcsak az a keresztényüldözés, amikor ott valakit ténylegesen fegyverrel, fizikálisan vagy más brutális módon üldöznek és bántanak vagy éppen gyilkolnak, hanem szerintem a keresztényüldözésnek nagyon sok formája van. Sőt, azokat a formákat én bizonyos szempontból társadalmi méretekben veszélyesebbnek is tartom. Azt szeretném, hogy ha a kormánypártok egy ilyen határozati javaslatot nyújtanak be, akkor az ne eddig terjedjen, hanem terjedjen tettekig is.
Mire gondolok én keresztényüldözés alatt? Nyilván ez most egy sarkított dolognak tűnhet, de az, ami verbális szinten napjainkban akár a sajtóban, akár a kultúrában, akár a mindennapi televízió-műso-rok-ban, rádióműsorokban zajlik, és itt elsősorban a morál és a keresztény értékrend - jelentsen ez bárkinek bármit - kilúgozása zajlik, tehát a társadalmat kilúgozzák mindenféle alapvető értéktől, ez is bizonyos mértékben az én olvasatomban keresztényüldözés. Amikor színházakban, mozikban, televíziós, tényleg neoprimitív showműsorokban amit megengednek maguknak egyesek, és adott esetben ezt még a magyar kormány bizonyos módon finanszírozza is, mondjuk, azt a televíziócsatornát, ahol ezek a műsorok zajlanak, akkor ezáltal közvetett módon azt segíti elő, minimum nem akadályozza azt, hogy ennek valahol teret adjunk.
Én itt nem olyan cenzúrára gondolok, ami túllépne azon a szabadságon, amit alkotói szabadságnak vagy bármi másnak nevezünk, hanem olyan cenzúrára gondolok, hogy akkor legyen egy fix, hogy meddig terjed a szabadság, és honnantól számít ez olyan sértőnek, amit nemcsak keresztényekkel, hanem mással szemben sem szabad megengedni.
(18.10)
Idehozhatnám, amikor az azonos neműek szerveznek nagy meneteket, és másról sem szól a provokáció, mint keresztény vallási szimbólumok gyalázásáról, s a többi, s a többi. Ismerjük ezeket a példákat, nem akarok elveszni az ilyen részletekben, de ezek mind-mind erről szólnak.
Amit Bárándy képviselő úr mond a kultúra és a kereszténység kapcsán, hogy melyik a meghatározó, én ebben nyilván vitatkoznék, de abból a szempontból igaza van, hogy azért nem határozza már meg lassan a kereszténység a mindennapi kultúrát, legalábbis a magyar valóságban, mert már ki van lúgozva a társadalom ettől. És ilyen szempontból nekünk, törvényalkotóknak ebben felelősségünk van, még ha nem is azonos mértékű, és ha nem is közvetlen, hanem közvetett, de van. Ennek csak úgy lehet érvényt szerezni, ha egyértelműek azok a pillérek, hogy mi számít védett dolognak és mi nem, meddig terjed a szabadság, és honnantól van sértés.
Abból a szempontból is vitatkozom - maximálisan értettem, hogy személyes ügynek gondolja képviselőtársam a hitéletét, ez alapvetően így is van, de nekem nagyon tetszik az a megfogalmazás, hogy a vallás a legszemélyesebb közügy, és én azt gondolom, hogy ez tényleg így van. Ez egy személyes dolog, de egyben közügy is. Főleg egy olyan országban, amelynek identitását, fejlődését, értékrendszerét alapvetően befolyásolta az elmúlt ezer évben a kereszténység és a keresztény hitélet minden szempontból. De akkor ne csak szavakban, ne csak politikai dokumentumokban álljunk ki mellette, hanem álljunk ki tettekben is! Álljunk ki akkor is, amikor a költségvetésben kell szavazni; adott esetben abortusz, eutanázia - hány olyan nagyon kényes kérdés van, de keresztény szempontból, ha magunkat hívő keresztény embernek gondoljuk, akkor meg elég egyértelmű álláspontot kell képviselnünk, még akkor is, ha egyébként nem hoz támogató szavazatokat.
Szóval, ezt hiányolom, hogy egy kicsit ilyen párhuzamos valóságban élünk sokszor olyan értelemben, hogy az egyik a kommunikáció része, vagy ha úgy tetszik, a máz, a másik meg a gyakorlati, a mindennapi cselekedet. Azt gondolom, hogy ezek azok a pontok és ezek azok a kérdések, ahol igenis szükség lenne arra, hogy ötpárti egyeztetésen - még nem hivatalos formában is, teljesen mindegy a forma - üljünk le, beszéljük át, és nézzük meg, hogy mettől meddig terjed a mi felelősségünk, mettől meddig terjed a lehetőségünk, hol tudunk beavatkozni adott esetben a média olyan mértékű szennyvilágába, amely egyértelmű keretet ad annak, hogy mettől meddig terjed az érték, és honnan van értéktelen, és honnan van sértés.
Nem szorosan idetartozik, de önök például kereszténydemokratákként mit szólnak a saját maguk pártszövetségéhez köthető sajtótermékekben napi szinten ömlő tartalomhoz? Amely egyébként pártállástól függetlenül nem kímél sem MSZP-st, sem jobbikost, sem LMP-st, sem semmilyen magánéleti szentséget. Nem kímél semmilyen keresztény értékrendet. Önök legalább házon belül egyébként felemelik a szavukat ezek ellen? Hogy gyerekek, hát, mi tartjuk fenn ezeket a sajtótermékeket, mi látjuk el kormányzati hirdetésekkel, tömjük ki őket milliárdokkal, és mit zúdítanak a magyar társadalomra? Arról ne is beszéljünk, hogy egyébként ezeknek a valóságtartalma mennyi. És napi szinten gyaláznak embert, magánéletet, pártot, gyermeket, feleséget, szülőt. Ez belefér? Önök szerint ez rendben van? Tényleg, ha csak annyit hallanék, hogy házon belül ez nekünk sem tetszik, és próbálunk tenni ellene, én elhinném. Főleg, ha aztán azt gyakorlati lépés is követi.
Mindezt csak azért mondom, hogy nagyon fontosnak tartom ezt a dokumentumot, nagyon helyes lépésnek, de nagyon szeretném, hogy ezt érdemileg tettekben is próbáljuk a mindennapok politikai csatározása közepette is gyakorolni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
