KÓNYA PÉTER

Teljes szövegű keresés

KÓNYA PÉTER
KÓNYA PÉTER (Független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elég szörnyű, hogy a Fidesz kormányzásának másfeles ciklusánál azt kell mondanunk, és több képviselőtársam is utalt rá, hogy példaértékű az a fajta jogalkotási folyamat, ami most e törvény kapcsán lezajlott. Pedig ez lenne a normális jogalkotási folyamat, hogy valóban mind az érdekképviseletekkel, mind pedig a szakmai szervezetekkel előzetesen végrehajtják azokat a fajta egyeztetéseket, mielőtt benyújtanak egy-egy törvénymódosítást vagy törvénycsomagot, amelyek most ennél a törvénynél sze-rencsére megtörténtek. Én is mindenképpen pozitívnak értékelem ezt, és úgy gondolom, elég sajnálatos, hogy példaértékűnek kell nevezni ezt, hiszen ha ez természetes folyamat lenne, akkor működne normálisan ez az ország, és akkor működne normálisan ez a parlament.
Ugyanakkor valóban meg kell erősítenem Font Sándor elnök úr szavait is és képviselőtársaim szavait is, hogy e törvény előkészítése kapcsán valóban mind a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával, mind a szakmai szervezetekkel, mind pedig az ellenzék képviselőivel, mind a borászokkal megtörtént a szakmai egyeztetés. Ennek következtében el lehet mondani, hogy egy olyan törvénymódosítás került a tisztelt Ház elé, amely valóban tükrözi mind a szakmai szervezetek, mind pedig a borászok véleményét.
Ugyanakkor el kell mondanom, hogy örömmel hallottam Font Sándor úr módosításra tett javaslatait. Nagyon életszerűnek tűnik a bejelentési kötelezettség 60 napról 30 napra történő csökkentése, és nagyon jó javaslatnak tartom, hogy a helyi hegyközségek kapják meg a büntetésből befolyó összeget.
(11.10)
Ez valóban egy motivációs dolog lehet a helyi hegyközségeknek, hogy ellenőrizzék, és valóban végrehajtsák ezt a fajta törvénymódosítást. Ezt mindenképpen támogatandónak tartom.
Ugyanakkor a törvénymódosítás kapcsán az elmúlt napokban a különböző régiók viszonylag sok borászával, azt tudom mondani, majdnem minden régió nagyobb és kisebb borászaival konzultáltam a borászat és az ágazat jelenlegi helyzetéről, problémáikról, és engedjék meg, hogy egy-két dologra fölhívjam a figyelmet e törvénymódosítás kapcsán.
Többen jelezték a borászok közül, hogy teljesen fölöslegesnek tartják a régiós titkárok státuszának bevezetését és ennek egyáltalán a működtetését, miközben egyébként a hegybíróra egyre nagyobb terheket ró, és maga a jövedéki törvény módosítása is és ennek a törvénynek a módosítása is újabb feladatokat és funkciókat bíz a hegybírókra. Tulajdonképpen azt látják a helyi borászok, hogy a hegybíró egyre kevésbé fogja tudni ellátni azokat a feladatokat, amiket rábízunk. Valamilyen módon csökkenteni kell az ő terhüket. Egyrészt azt látják, hogy a hegybírókból helyi kiskirályokká válhatnak, hiszen olyan pluszjogosítványokat kapott mind a jövedéki törvény módosításával, mind e törvény kapcsán a hegybíró, ami gyakorlatilag a helyi hegyközségekben és a helyi területen már picit túl is mutat azon, ami szükségszerű lenne.
Célszerű lenne egyébként valamilyen módon - akár adminisztratív úton - az ő munkájukat azért, hogy hatékonyan el tudják látni, segíteni. Itt fölmerült az is, hogy miután a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal most megszűnik, ott számos ember lapátra kerül úgymond, az ott lévő szakembereket akár lehetne használni arra, hogy a hegyközségek hegybírói kapjanak segítséget az elbocsátásra kerülő munkavállalók részéről.
Ugyanakkor az is felmerült, és ezt a jövőben meggondolásra javasolnám: nagyon jó ötlet volt a hegyközségek létrehozatala. Ugyanakkor ez egy olyan szervezet most jelen pillanatban Magyarországon, ami törvény szerint is működik, de mégsem úgy működik, ahogy kellene. Több olyan hegyközségi taggal, akár vezetővel is beszéltem, akik elmondták, hogy van olyan hegyközség, ahol több száz, akár ezret megközelítő borász a tagja a hegyközségnek, miközben a különböző ülésekre, gyűlésekre tízen-húszan-huszonöten járnak el, és így hozzák meg a döntéseket, és mégsem működik ez a hegyközség úgy, ahogy kellene.
Végig kellene gondolni, hogy milyen törvény szerinti motivációs eszközöket lehetne bevezetni annak érdekében, hogy a hegyközségekbe eljárjanak a hegyközségi tagok, és részt vegyenek a döntéshozatalokban. Ez akár lehet motivációs vagy akár szankcionáló dolog is. Tehát ne csak joga legyen valakinek ebben részt venni, hanem kötelessége is. Ez, azt gondolom, elősegítené egyébként a borágazat további fejlődését.
Nagyon fontos, és többen jelezték, hogy rendkívüli érdeklődés van az iránt a végrehajtási rendelet iránt, amit a jövedéki törvény módosítása kapcsán várnak a borászok. Ezt elsősorban a kisüzemi bortermelőket érintő dologgal kapcsolatban pozitívan értékelik, nagy a várakozás, nagyon várják azt, hogy valóban a végrehajtási rendeletek alapján meg fog valósulni az az adminisztrációs csökkentés, amit beígértünk a törvény módosítása kapcsán.
Ugyanakkor fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy igényként fölmerül az - és ezt is érdeklődéssel várom én magam is -, hogy a végrehajtási rendelet kapcsán megszűnnek azok a kiskapuk, amelyek jelen pillanatban a rendszerben benne vannak. Kicsit a borászatok úgy működnek, mint a malomjátékban a csikicsuki. Gyakorlatilag eddig azt játszották a borászok, hogy több jövedéki adóraktárt működtettek. Ugye, 5 nappal az ellenőrzés előtt értesíteni kell a borászt arról, hogy jövedéki ellenőrzést fognak ott tartani az adóhatóság emberei. Miután több jövedéki raktárt működtettek egy időben, többen csinálták ezt. Ahogy megkapták az ellenőrzésre vonatkozó értesítést, akkor átpapírozták az egészet a másik jövedéki raktárba, ami által gyakorlatilag kijátszották az ellenőrzés lehetőségét.
Ugyanez a félelem felmerül most a kisüzemi borászatok és az adminisztráció csökkentése kapcsán, hogy nehogy az legyen, hogy ezt kihasználva többen, gyakorlatilag visszaélésekkel megússzák az ellenőrzést, és kijátsszák az adóhatóságot. Mindez azonban a tisztességesen gazdálkodó borászoknak versenyhátrányt jelent nyilvánvalóan. Tehát az az elvárás a tisztességesen gazdálkodó borászoktól, hogy a végrehajtási rendeletekben mindezt meg tudják oldani.
Azt tudom mondani, hogy maga a törvénytervezet és az elnök úr által bejelentett módosítások egyébként részemről támogathatóak. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem