VARGHA TAMÁS

Teljes szövegű keresés

VARGHA TAMÁS
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezt a javaslatot a parlamenti köznyelvben szokás salátatörvénynek is nevezni, én inkább egy másik jelzőt szeretnék használni a javaslattal kapcsolatban, mégpedig a gondoskodás szót, hiszen inkább egy gondoskodási csomag ez a javaslattervezet.
Az Alaptörvény XX. cikke általánosságban kimondja, hogy mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez, a XIX. cikk még konkrétabb: Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárnak szociális biztonságot nyújtson, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult, és ezt a szociális biztonságot Magyarország intézményei és a jogalkotás útján valósítja meg.
A most előttünk fekvő javaslat elsődleges célja a gondoskodás kifejezése és elmélyítése. Az egyes törvények honvédelmi kérdésekkel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat számos törvény módosítását tartalmazza, néhány főbb témakört engedjenek meg, hogy kiemeljek. Az első nagy terület a hadigondozásról szóló törvény módosítása, amelynek célja a hadigondozási ellátások áttekintése, a rendszeres pénzbeli ellátások és az ápolási pótlék 2018. évtől történő egyszeri megemelése, és ami még nagyon fontos, hogy az ezt követő évektől rendszeres indexált emelése. A hadigondozásnak az állam szociális gondoskodása és erkölcsi kötelessége alapján igen régre visszanyúló hagyománya van. Ezt a hagyományt szeretnénk folytatni és folytattuk már 2015-ben, amikor az igényjogosulti kört méltányosan és helyesen kiszélesítő módosításhoz képest most nem növeljük az igényjogosulti kört és nem hozunk be új járadéktípust, de a javaslat 25-100 százalék közötti összegekkel megemeli a most létező járadékokat, és emellett rendez néhány, bürokráciacsökkentéssel összefüggő módosítást.
A másik nagy terület a honvédek jogállásáról szóló törvény. A nyáron bekövetkezett tragikus esemény, amely a Magyar Honvédség tűzszerészeit érintette, rávilágított arra, hogy a kegyeleti és örökösi gondoskodás területén még sokkal többet is tehetünk és tudunk tenni. Ennek a módosításnak a célja alapvetően kegyeleti és gondoskodási jellegű, a Magyar Honvédség állományába tartozó elhunytak hozzátartozóiról való gondoskodás területén a kártérítési eljárás gyorsítása, bizonyos honvédségi követelések elengedése, az árvák kiegészítő támogatása szabályozásának módosítása, a posztumusz előléptetés szabályainak törvényi szinten történő rendezése, valamint a jogalkalmazási tapasztalatok alapján szükségessé vált módosítások és pontosítások átvezetése. Ezt tartalmazza ez a része a törvény módosításának.
A harmadik terület vegyes, a honvédelem célját szolgáló rendelkezések szabályozása, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosítása, amely a honvédség személyi állományába tartozó közalkalmazottak jubileumi jutalmának alapjául szolgáló illetmény számításának kiegészítése a honvédelmi ágazati pótlékkal, és ezzel az ő juttatásuk növelése. Hasonló a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény módosítása, amely a jubileumi jutalomra jogosító idő megállapításával kapcsolatosan pontosítást tartalmaz a katonai szolgálati viszony beszámítására vonatkozóan.
Része a javaslatnak, hogy különleges jogrend idejére az igénybevételre kijelölt repülőterek honvédelmi funkciójának megóvása érdekében a honvédelemért felelős miniszter egyetértési joggal rendelkezzen a sportcélú használatra létrehozott repülőterek vonatkozásában.
A javaslat a kegyeleti kérdéstől függetlenül kiegészíti a Hvt.-t a másodfokon eljáró szervek szakhatósági ügyei kapcsán, valamint a veszélyes katonai objektumokkal kapcsolatos hatósági eljárásokkal összefüggésben tartalmaz az általánostól eltérő rendelkezéseket.
Ezt a törvénytervezetet, ezt a javaslatot tehát a kormány gondoskodási csomagjának is nevezhetjük. Marcus Tullius Cicero gondolatát engedjék meg, hogy idézzem „Az állam”-ból: „Eszünk vezet rá, hogy életünk célja szerint való fenntartására másokkal szövetkezzünk. E szövetség a maga egészében az állam.” Valóban, az állam célja a közösség életének egyszerűsítése, rendezése, és az Alaptörvény szerint Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.
Az állampolgárok jogos elvárása, hogy az adójukból fenntartott állam garantálja a biztonságukat, garantálja Magyarország külső biztonságát, garantálja belső biztonságunkat és szociális biztonságunkat is. Ez a javaslat ezt az állami alapfeladatot, ezt a célt egyaránt szolgálja, kérem ezért a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot elfogadni szíveskedjék. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem