DR. VEJKEY IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Nagyon röviden szeretnék felszólalni. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Habsburg-család felajánlotta Magyarország Kormánya részére az utolsó osztrák-magyar trónörökös, Habsburg Ottó történelmi jelentőséggel bíró kulturális hagyatékát. A magyar kormány köszönettel fogadta a felajánlást, és fontosnak tartotta, hogy a hagyaték méltó helyen és módon kerüljön elhelyezésre.
Álláspontunk szerint az a legfontosabb, hogy ez a kulturális örökség, amely egyedülálló Európában, tényleg megfelelő helyre kerüljön, ezért - áttekintve a módosítókat - úgy döntöttünk, hogy az MSZP módosító indítványait nem tudjuk elfogadni, mert azok a cél megvalósulásával szemben hatnak. Viszont a TAB összegző módosító javaslatát mint előterjesztők egyöntetűen elfogadtuk.
Mindezek alapján kérem a tisztelt parlamentet, hogy úgy a T/12176. számú törvényjavaslatot, amely a Habsburg Ottó Alapítványról szól, és úgy a T/12177. számú törvényjavaslatot, amely az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LX. törvény, valamint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény módosításáról szól, kérem, fogadják el. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem