DEMETER MÁRTA

Teljes szövegű keresés

DEMETER MÁRTA
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm azoknak a frakcióknak, amelyek támogatják a javaslatunkat. Én még mindig azt kérem a Fidesz-frakciótól, hogy egyébként revideálják az álláspontjukat, és gondolják ezt át, hiszen egy nagyon érdekes példa például ebből az egész ügyből, hogy volt olyan offshore cég, amely előbb kapta meg a Gazdasági bizottság fideszes többségétől az engedélyt a letelepedési kötvények és konstrukció árusítására, mint ahogy bejegyezték volna a céget, tehát azt gondolom, hogy ez körülbelül mindent megmutat az ügyből.
Az egyértelmű, hogy a kormány már átadta Magyarország szuverenitását a Fideszközeli offshore cégeknek, gyakorlatilag kontroll nélkül döntenek ezek a cégek arról, hogy ki kaphat letelepedési engedélyt, útlevelet, hozzá tartozó kedvezményeket, és most már hitelre is árulhatják ezek a cégek ezeket a kedvezményeket. Azt gondolom, hogy egyre romlik a helyzet ebben az ügyben. Az egyetlen megoldás az, hogy fel kell függeszteni ennek a kötvényprogramnak a létezését, és el kell számoltatni ezeket a cégeket. Hogyha nem támogatják a javaslatunkat, az beismerése annak, hogy pár zseb megtöméséért bármilyen offshore biznisz folyhat Magyarországon, akár kormányzati támogatással vagy a magyar állami szervek asszisztálásával, ami, azt gondolom, még a jelenlegi, eddig felhozott példáknál is sokkal rosszabb, és sokkal jobban túlmutat.
Ennek tehát a magyar adófizetők fogják megfizetni az árát, nagyon-nagyon drága lesz az az ár, és hogyha most a kormánypárti többség nem támogatja a javaslatunkat, akkor, azt gondolom, nem is olyan hosszú idő elteltével ezt a dolgot nagyon sokan nem fogják elfelejteni, és vissza fogunk rá térni, és mindenképpen meg kell történjen az ezzel kapcsolatos elszámoltatás, ne adj’ isten, nem csak az offshore cégek esetében.
Köszönöm. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Úgy van! - Taps ugyanott.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem