BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Luxustáskák, luxusórák, luxusautók, luxusvillák, luxusfeleségek jellemzik ma a korrupció mellett a Fidesz-kormányt. (Derültség.) Már nem elég a lézerblokkoló, már nem elég a megkülönböztető jelzésű autóknak a használati lehetősége, néhány nappal ezelőtt Rogán Antal „minden héten egy szobával nő a lakása” miniszter a rongyrázás egészen elképesztő fokozatát mutatta be a lakosságnak.
Propagandaminiszterként, aki arra hivatott, hogy a kormány tevékenységét kommunikálja, a helikopteres eset kiderülése után hazudott, fenyegetőzött, majd néhány napra köddé vált. Megüzente a magyar lakosságnak, hogy magánügynek és lezártnak tekinti az ügyet.
2007-ben, polgármesterré választása után néhány hónappal még kényesen vigyázott a megjelenésére: kordbársony zakó, laza öltözködés. Ekkor azt mondta: az a véleményem, hogy a politikusok magánélete a modern politizálásban már nem magánügy, nem szabad titkolni.
Miniszter Úr! Ma Magyarországon több mint négymillió ember él létminimum alatt, közel másfél millió ember él mélyszegénységben, és a 7 év alatti gyerekeknek a 42,2 százaléka nő fel szegénységben. Szabolcs megyében, ahová helikopterrel ment a miniszter, 116 ezer forint nettóban a minimálbér; csak a lakosztályra ennyit fizetett ki Luxus Tóni. (Derültség a Jobbik soraiban.)
Miniszter Úr! Indít-e a hatóság vizsgálatot az ügyben? Van-e kockázata a magyar számvitel szerint ismeretlen bartertevékenységnek? Ön még 2014-ben azt mondta, hogy parasztgyereknek született. Parasztnak születni nem szégyen, de parasztul viselkedni igen, miniszter úr! (Derültség az ellenzék soraiban.) Miniszter úr, arra, amerre ön le tetszett szállni, abban a megyében azt mondják, hogy nem mindegy, hogy a viselkedése vagy a foglalkozása paraszt az embernek.
Várom a válaszát. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem