CZIBERE KÁROLY,

Teljes szövegű keresés

CZIBERE KÁROLY,
CZIBERE KÁROLY, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A kormány álláspontja szerint bármilyen, a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény elfogadhatatlan, de közülük is kirívóan erkölcstelen az egyébként is számos traumán, sérelmen átesett, gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek kiszolgáltatott helyzetének bűnös módon való kihasználása. Ezek megelőzése érdekében eddig is több lépés történt, hiszen a gyermekvédelem rendszerében a gyermekek érdekében kerül sor a gyermekotthonok, a nevelőszülői hálózatok működésének engedélyezésére, kibővítésére, fejlesztésére. Gondoljunk a nevelőszülői szolgálat jelentős expanziójára az elmúlt három évben, és gondoljunk a gyermekvédelmi nagy, korszerűtlen gyermekotthonok kitagolására.
Rendszeres évenkénti ellenőrzésre is sor kerül a fővárosi és megyei kormányhivatalok által. Egy fontos garanciális eszköz a gyámhatóságok vizsgálata mellett a gyermekjogi képviselők működése, illetve a gyermekvédelmi gyámok 2014. január 1-jei belépése a rendszerbe. Azokban az esetekben is, amiket ön említett, kulcsszerepet játszott a gyermekvédelmi gyám. Nem intézményi, nem intézeti gyám van, hanem gyermekvédelmi gyám, amely független az intézménytől. Ez a négy független szereplő tudja biztosítani a gyermeki jogok védelmét. Amennyiben a gyermekvédelmi intézmények munkatársaival szemben megalapozott gyanú merül fel, büntetőeljárás során fog tisztázódni a felelősségük. Minden egyes ügynek utána fogunk menni és kivizsgáljuk.
A családjukban élő gyermekek esetében kiemelten jelentősnek tartjuk a gyermekvédelmi, gyermekjóléti jelzőrendszer megerősítését. A kétszintűvé tételt 2016 januárjától megtettük. Helyi szinten a gyermekjóléti szolgálat feladata a helyi gyermekvédelmi jelzőrendszer szervezése, együttműködési formák kialakítása és működtetése. Ez fogadja a jelzéseket.
Feladatunk ennek a jelzőrendszernek a megerősítése. Ezt tettük az eddigiekben is, és ezt fogjuk tenni a későbbiekben is jogszabállyal, módszertani útmutatókkal és ajánlásokkal. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem