DR. HADHÁZY ÁKOS

Teljes szövegű keresés

DR. HADHÁZY ÁKOS
DR. HADHÁZY ÁKOS (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! (Németh Szilárd István közbeszól.) Itt Németh Szilárd úr azt mondta, hogy áruló vagyok. Ez valóban igaz. (Balla György: Ez így igaz! Ülj is le!) Ez valóban igaz. Két dolog közül választhattam. Az egyik az, hogy a hazámat (Németh Szilárd István: Az árulókat ezután is megvetik. Tök mindegy. - Az elnök csenget.) árulom el; a másik pedig, hogy az ön főnökét.
Tisztelt Miniszter Úr! A gyász elfogadásának vannak szakaszai. Azt gondolom, az igazság elfogadásának is vannak szakaszai. Kezdetben, amikor én egy-egy korrupciós ügyet bemutattam, önök ezt tagadták. Aztán utána arra szoktak rá, hogy elismerik, hogy valami van, de azt mondják, hogy ez kivételes eset, ahol pénz van, ott el is folyik a pénz. Aztán utána, mostanában már elismerik, hogy valóban, a rendszerrel probléma volt (Lázár János: Melyik rendszer?), de ezt a szocialistákra fogják rá, és azt mondják, hogy ezentúl minden máshogy lesz.
A kérdésem az, hogy ismerik be azt, hogy a rendszer maguk, és a rendszert önök folytatták és önök tökéletesítették. (Sic!) Ahogy elmondta, önöknek az a fontos, hogy menjen ki a pénz, mindenáron. Mikor ismerik el, hogy a rendszert gyakorlatilag önök csinálják? Mi arra a biztosíték, hogy ezentúl minden máshogy lesz? Hiszen ha például csak a „Nemzeti rugalmassági terv” nevű frenetikus projektet nézem meg, ott már azzal kezdődött, hogy eleve megnevezik azokat a cégeket, mindenféle közbeszerzés nélkül, amelyekhez jelentkezni lehet majd a csodálatos „Nemzeti rugalmassági terv” lebonyolítására. És ezek közül pedig a konzorciumvezető azzal kezdte, hogy megbízott közbeszerzéssel egy L.A. Multi-Zone nevű pályázatíró céget, hogy ő majd toborozza azt a 150 céget, amelyik a „Nemzeti rugalmassági tervből” kiveheti ezeket a pénzeket.
Ön azt mondta néhány órával ezelőtt, hogy a pályázatíró cégek hatalmát kivették a rendszerből. Én azt gondolom, ez nevetséges, még inkább megvan a szerepük.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem