DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Először is, államtitkár úr, az első kérdésemre a válaszadást azért megkerülte. Remélem, hogy nem azért, mert nem volt elég négy perc arra, hogy felsorolja azokat a beruházásokat, amelyek elmaradnak vagy késnek. Ezért már nyilvánvalóan nem tudom elfogadni a válaszát.
Azonban a miskolci érintettségű ügyekre azt tudom mondani, hogy az Y-hidat is és a 3-as elkerülő szakaszt is már 2014 előtt ígérgették a fideszesek Miskolcon. Volt olyan, aki azt mondta, hogy már a ’14-es választásokra elkészül. A nyomát se látni! Tehát ezt nem lehet elfogadni. 2022-ig a fejlesztések között nem látni. Meg kell hogy változtassa az álláspontját ebben a kormány. A „Modern városok” programból pedig más fejlesztésekkel is gond van. Ön személyesen is azt mondta, hogy ’18 tavaszára az M30-as eléri az országhatárt. Ebből egyelőre 1,7 kilométer néz ki, tehát ez nem elfogadható.
Azt tudom önnek mondani, hogy nagyon remélem, hogy megvalósulnak ezek a beruházások, de az, ami látszik, az, ami múlt héten az azóta felháborító módon megszüntetett Népszabadság írásából kiderül, arra nem válaszoltak. Tehát mi van a forrásokkal? Nem tudom elfogadni a választ. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem