FARKAS GERGELY

Teljes szövegű keresés

FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Noha korábban a kormány 2018-ra ígérte a Nemzeti alaptanterv megváltoztatását, nemrégiben ön, tisztelt Palkovics László államtitkár úr, arról beszélt, hogy az új Nemzeti alaptanterv leghamarabb csak a 2019-es tanévtől léphet majd életbe. Tudjuk, hogy ez egy nagyon komoly feladat, mely alaposságot és körültekintést igényel, mégsem tudjuk elfogadni, hogy újabb egy évig kell a diákoknak a jelenlegi, túlterheltséget eredményező NAT-ból tanulniuk.
Tisztelt Államtitkár Úr! Hogyan lehetséges az, hogy önök csak négy év után jöttek rá arra, hogy a Nemzeti alaptanterv jelenlegi tananyagmennyisége túl nagy terhet ró mind a diákokra, mind a pedagógusokra? Az elmúlt években ugyanis figyelmen kívül hagyták a problémákat, amelyekkel egyébként mindenki tisztában volt. Amíg a Jobbik, számos szakmai szervezet és még maguk a tanárok is évek óta hangsúlyozzák az újragondolás szükségességét, addig a kormány tagadta a problémát.
Sokszor elmondtuk, hogy a tananyag feldolgozhatatlan mennyisége és az aránytalanul magas óraszámok következményeként túlterheltség jelentkezik, amely egyaránt érinti a diákokat és a tanárokat is. Székely László, az alapvető jogok biztosa is kiemelte egyik jelentésében, hogy fontosnak tartaná a tanulók leterheltségének átfogó vizsgálatát. Emellett figyelmébe ajánlom a diákparlamentek jegyzőkönyveit is, amelyekből szintén kiviláglik a lényeg. A legtöbb panasz arról szól, hogy túlterheltek diákok.
A heti öt testnevelésóra és az egyéb változtatások miatt egyes iskolákban elképesztő órarendek készültek. Egy másodikos kisdiáknál előfordul, hogy egy nap 7 órája van, egy héten pedig 27. Másodikosként 27 óra! De egy 15-16 éves középiskolás akár 40 órát is eltölt hetente az iskolában. Ön szerint ilyen körülmények között lehetséges pluszban az érettségire való felkészülés, a szabadidős, különórás tevékenységek végzése, a sportolás vagy akár az előírt kötelező önkéntes óra teljesítése?
Tisztelt Államtitkár Úr! Egyértelműen az önök felelőssége az, hogy az új NAT miatt éveken keresztül túlterheltek voltak a diákok. Önök nemcsak a Jobbik, de például a Nemzeti Pedagógus Kar elnökének szavait sem hallották meg, miszerint nemcsak a házi feladatok mennyisége okozhat problémát a gyerekeknek, de a kötelező óraszámok is magasak a magyar köznevelésben. Sőt, tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy amikor már odáig is eljutottunk, hogy a tanárok többek között a túlterheltség miatt hangot adtak elégedetlenségüknek, önök nem átallották azt hazudni, hogy a tanárok csak azért vannak az utcán, mert fizetésemelést akarnak.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor kérnek elnézést a diákoktól, tanároktól, mert önök évekig nem merték bevállalni azt, hogy túlméretezték a Nemzeti alaptantervet? Mikor kérnek bocsánatot azért, mert önöknek fontosabb volt a saját büszkeségük, mint a diákok túlterheltsége? Miért nem képesek tartani a 2018-as céldátumot az új NAT bevezetésére? Ezáltal előidézik azt a helyzetet, hogy újabb egy évig mérhetetlenül sok tananyagot zúdítanak a diákokra. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem