DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Sopron és a Fertő-táj térségének turisztikai fejlesztése komoly jelentőséggel bír az egész ország, a gazdaság és az országimázs szempontjából. A közelmúltban számos turisztikai fejlesztés történt ezen a területen. A Fertő tó ökoturisztikai értékein felül 2001 óta mint világörökségi helyszín önállóan értékesíthető termékként is megjelenik a térségben. A tóvidéken a vitorlázás, a vízi sportok, hajókirándulás, horgászás hagyományos szabadidős tevékenységeihez szezonálisan a strandolás is kapcsolódik.
A kiépített kerékpárútnak és kapcsolódó szolgáltatásoknak köszönhetően a kerékpáros turizmus is szerves részét képezi az idelátogatók programjának. A Fertő tavat körülvevő Eurovelo 13-as szakaszhoz tartozó kerékpárút igazi vonzerő, amihez nagyban hozzájárultak az elmúlt évek fejlesztései. Folyamatban van a Fertő tavat a Balatonnal, közelebben Keszthellyel összekötő, nagyrészt alacsony forgalmú úton vezetett kerékpáros útvonal fejlesztésének előkészítése is.
A következő időszak feladata, hogy a már meglévő, nagy lehetőségeket magában rejtő kínálati elemek fejlesztésével, valamint a kapcsolódó infrastrukturális és egyéb projektek megvalósításával egyedülálló turisztikai desztináció jöjjön létre. Olyan úti cél, amely a külföldi - ezen belül hangsúlyosan az osztrák - keresletet kiaknázva képes az önálló fenntartható növekedésre, munkahelyek hosszú távú biztosítására, tartalmas pihenési lehetőségek nyújtására és nem utolsósorban a térség értékeinek megőrzésére.
A turisztikai fejlesztések az EU-s források közül elsősorban a gazdaságfejlesztési és innovációs, valamint a terület- és településfejlesztési operatív programok forrásainak bevonásával valósíthatók meg.
(15.00)
A fejlesztés alapvető célja, hogy a terület egységes, fenntartható szemléletű és koncepciójú, ütemezett fejlesztésével a rendelkezésre álló szárazulatok területén Fertő tavi ökoközpont jöjjön létre. Egy olyan központ, amely a meglévő hazai és külföldi igényeket magas színvonalon kiszolgálja, gazdag funkciós programkínálatot nyújt egész évben, és akár többnapos lehetőséget nyújt a rekreációra, egyben vonzó és versenyképes alternatívát jelent az osztrák oldal üdülőhelyeivel szemben is. Köszönöm a lehetőséget, hogy ezt elmondhattam. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem