CSERESNYÉS PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Olyan kérdést tett föl, amely elvi kérdés, hogy hogyan lehet finanszírozni iskolákat, olyan iskolákat, amelyek finanszírozása részben állami, részben pedig önkormányzati finanszírozásból áll; hisz tudjuk nagyon jól, hogy bizonyos településeken, bizonyos iskolatípusok esetében a működtetéssel kapcsolatos költségeket eddig az önkormányzatok biztosították úgy, hogy közben egy bizonyos részét a fenntartásnak az állam vállalta át.
Attól a pillanattól kezdve, amikor az állam átvette a működtetési és a fenntartási feladatokat az önkormányzatoktól, úgy gondolom - és azt hiszem, hogy sokan gondoljuk így -, hogy attól a pillanattól kezdve nemcsak a működtetés lehetőségét és a működtetéssel járó mindennapi feladatokat vette át, hanem át kell venni azokat a működtetéssel járó költségeket is, amelyeket eddig az önkormányzatoknak azért adott az állami, hogy abból a pénzből finanszírozza a működtetés feladatait.
Tehát nem elvett az önkormányzatoktól, hanem a működtetés feladataival járó költségeket nem adja a későbbiekben meg normatívaként vagy egyéb módon az önkormányzatoknak. Ez nem azt jelenti, hogy az önkormányzatok ettől kevesebb pénzhez fognak jutni, hanem bizonyos feladatokkal járó, feladatok ellátásával járó költségeket az állam közvetlenül az iskolákra, az iskolafenntartásra fogja használni, nem az önkormányzaton keresztül, hanem közvetlenül fogja ezt a feladatot ellátni.
Ez a magyarázata annak, amit ön egyébként közvetetten máshogy értelmezett. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem