HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm a szót. Államtitkár úr, a koherens és a szakmai érvekkel alátámasztott kormányzati politika nagyobb dicsőségére néhány nappal azután, hogy Palkovics államtitkár úr kijelentette, nem kell hozzájárulást fizetniük az önkormányzatoknak az iskolák működtetéshez a teljes államosítás után, kiderült: dehogyisnem! Olyannyira, hogy közel 50 milliárd forintot von el a kormány a helyi önkormányzatoktól jövőre. Szolidaritási hozzájárulást, vagyis egyfajta adót vetne ki a kormány az önkormányzatokra, továbbá támogatásokat csökkentene. Például a rendkívüli támogatási keretet, az önhikit megfelezik: 25 milliárdról 11 milliárdra csökken.
Túl azon, hogy a szolidaritási hozzájárulás vélelmezhetően alaptörvényellenes, a kettős adóztatás tilalmába ütközik ugyanis, de olyan saját bevételt von el, ami önszervező helyi hatalomgyakorlás eszköze nemcsak a hazai jogszabályok, de a nemzetközi szerződések szerint is. Emellett az államosításról szóló kormányrendelet szerint a gazdasági, ügyviteli, műszaki munkakörben foglalkoztatottak átkerülnek az illetékes tankerületi központ állományába, de tudjuk, hogy ez nem garancia arra, hogy valóban lesz is munkahelyük, hiszen jelentős leépítések várhatóak.
Összességében kimondhatjuk: tény, hogy a szolidaritási hozzájárulás - egy -, nem oldja meg az oktatás finanszírozásának gondját; kettő, igazságtalan, átgondolatlan és dilettáns, hiszen ráadásul nemcsak azokat sarcolja meg, akiket egyébként az államosítás érintene; három, nem ösztönöz jobb teljesítményre.
Államtitkár úr, az elmúlt hónapokban volt bőven alkalmuk, lehetőségük s idejük a szakmai szervezetek, az önkormányzatok véleményét meghallgatni, és egy jobb, hatékonyabb megoldást kidolgozniuk.
Kérdésem: mikor kezdeményezik a sebtében összefércelt 2017. évi költségvetési törvény módosítását, hogyan kívánják rendezni az iskolák anyagi helyzetét a jövőben? Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem