HOLLIK ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

HOLLIK ISTVÁN
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2010 előtt nem sok minden történt a szociálisan rászoruló gyermekek üdültetésével kapcsolatban (Korózs Lajos: Dehogynem! 80 ezer gyereket üdültettünk egy évben.), ezért különösen is érdekes hallgatni a szokásosnál is hangosabb szocialista hangokat, akik éppen a szociális érzékenység jegyében szólaltak ma föl és kritizálták a Fidesz-KDNP kormányát.
Ez az érzékenységük azonban 2010 előtt például ezen a területen nem nagyon látszott, hiszen a szociálisan rászoruló gyermekek üdültetése érdekében nem sokat tettek. Ezt a hibát küszöbölte ki a kormány, amikor elindította az Erzsébet-programot. Ezzel azt a célt tűzte ki, hogy kedvezményes üdülési, pihenési lehetőséget biztosítson a szociális üdülési rendszer keretében a rászoruló gyermekeknek. Az Erzsébet-táborokban fontos azt is hangsúlyozni, hogy anyaországi és külhoni gyerekek számára egyaránt biztosított volt a pihenés lehetősége. Idén a tervek szerint 4,3 milliárd forint költségvetési támogatással valósultak meg a programok, jövőre még ennél is nagyobb összeget tervez fordítani erre a kormány. A KDNP-frakció szem előtt tartja a gyermekek és a családok helyzetének könnyítését, így a nyár elteltével, szeretném kérdezni államtitkár urat, mi valósult meg a tavaszi tervekből az Erzsébet-táborok esetében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem