DR. SÁVOLT

Teljes szövegű keresés

DR. SÁVOLT
DR. SÁVOLT-SZABÓ TÜNDE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! 2010-ben a polgári magyar kormány a népegészségügy méltatlan helyzetével szembesült, hiszen a sportolási szokásokat nézve az Európai Unióban sereghajtók voltunk, mivel a népesség mindössze 5 százaléka sportolt csak rendszeresen, a tanköteles korú fiatalok mintegy 75 százaléka kizárólag a testnevelésórák keretében végzett bármilyen sportjellegű tevékenységet, emellett a sport intézményrendszere folyamatosan lepusztult, és az állami támogatás mértéke soha nem látott mélységekbe esett vissza.
Ez a helyzet azonnali beavatkozást és egyúttal hosszú távra előremutató cselekvést igényelt. Az első lépések közé tartozott az iskolai mindennapos testnevelés bevezetése. Tavaly szeptembertől már több mint 1 millió 100 ezer gyermek sportol rendszeresen a mindennapos mozgás keretében. Ezt követően múlt év januárjában indítottuk el a Magyar Diáksport Szövetség közreműködésével „A sport legyen a tied!” programot, ahol a sportágak köznevelési intézményekben történő bemutatásával segítjük elő a gyermekek sportágválasztását, és a sporteszközállomány fejlesztésével hozzájárulunk az iskoláskorú gyermekek sporttevékenységéhez is.
A program három pillérre épül. Az első pillér részeként sportági bemutatókat szervezünk országszerte a sportági szakszövetségek és a helyi egyesületek közreműködésével, amelyeken eddig közel 15 ezer gyermek vett részt. A második pillért a „sport megy a diákokhoz” jelszóval szervezzük, ahol az iskolákban sportági bemutatókat tartanak a szakemberek. Az előző tanévben 230 intézményben volt ilyen bemutató, és közel 70 ezer gyermekhez tudtunk eljutni. A program harmadik pillérét a sporteszközök köznevelési intézményekbe történő kihelyezése adja a sportági szakszövetségek és az iskolák együttműködése alapján. A program sikere egyértelmű, ezért idén már a korábbi tíz sportághoz, ahogy hallhattuk is, három további sportág csatlakozott, hogy minél szélesebb körben tudjuk segíteni a gyermekek sportolását a szükséges eszközcsomagokon keresztül.
Az idei tanévnyitó eseményét Budapesten, a MOM Sportközpontban tartottuk, ahol több ezer gyermek tudott még részt venni és sikeresen hozzájárulni az eredményekhez. Példaképekké váltak azok a sportolók, akik csatlakoztak ehhez az eseményhez, velük még közelebb vihetjük a gyermekekhez a sport szeretetét. Még ebben az évben további hét rendezvény kerül és került megrendezésre, amelyekre további hatezer gyermeket várunk. Idáig összesen 989 köznevelési intézmény kapott eszközcsomagokat, amelyből az állami fenntartású iskolák száma 771, az egyéb fenntartású intézmények száma pedig 218. Az elmúlt években elindított programmal segítjük azokat a célkitűzéseket is, amelyeket a képviselő úrtól is hallhattunk, hogy 500 ezer sportoló legyen regisztrálva Magyarországon.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma „A sport legyen a tied!” program támogatására a múlt évben és az idei évben 725 millió forintot biztosított. A programot jövőre is folytatjuk és támogatjuk, hiszen célunk, hogy a gyermekek minél több sportágat ismerjenek meg és próbáljanak ki, ezzel is a rendszeresen sportoló fiatalok számát növelik, és egyben bővítjük a sportágak utánpótlásbázisát. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem