DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Nem igazán értem, hogy a Népszabadság ügyét hogyan kérheti számon a kormányon, tekintve, hogy a lap hosszú éveken át nem a kormány, hanem az MSZP tulajdonában volt. (Kósa Lajos: Így van!) Függetlenül a nyereségektől és a veszteségektől, az MSZP akkor is életben tartotta a lapot, amikor az gazdaságilag már nem lett volna indokolt, a politikai szándékok éppen ezért épp az MSZP esetében álltak fenn.
(13.10)
Egyébként a Népszabadság dolgozói akkor is megkapták a fizetésüket, amikor a baloldali kormányok százezreket tettek az utcára. Hadd kérdezzem meg (Dr. Szakács László: Ne kérdezz, hanem válaszolj! - Bangóné Borbély Ildikó: Szégyelljétek magatokat!), amikor arra kérték az európai szocialisták egyik vezetőjét, frakcióvezető-helyettesét (Zaj. - Közbeszólások, az MSZP és az LMP soraiból. - Az elnök csenget.), hogy aggódjon a Népszabadság miatt, a magyar sajtószabadságért, tájékoztatták-e arról, hogy korábban az MSZP pártalapítványának volt tulajdonrésze a Népszabadságban. Az MSZP egyébként nem tartotta annyira fontosnak a Népszabadságot, hogy ezt a lapot megtartsa, és egyébként is, hol voltak a hasonló tiltakozások, amikor egy baloldali kormányfő arra kérte a közintézményeket, hogy mondják le egy jobboldali napilap előfizetését? Hol voltak önök akkor? (Zaj. - Közbeszólások, az MSZP és az LMP soraiból. - Bangóné Borbély Ildikó: Már megint hazudsz!)
Önök, tisztelt képviselők (Az elnök csenget.), önök a sajtószabadságért hullatnak kövér könnyeket, de egy dologra azért válaszoljanak már! Ha ennyire fontos a sajtószabadság, akkor hogy nevezhetik ki választmányi vezetővé Barabás Jánost (Szávay István: Ez jó kérdés!), aki az MSZMP Központi Bizottságának volt az egykori titkára, és egyben a ’80-as évek agitpropvezetőinek egyike. (Zaj. - Közbeszólások az MSZP soraiból.)
Ha önöknek valóban fontos a sajtószabadság, akkor mielőbb lemondatják ezt az embert, és erről mielőbb tájékoztatják brüsszeli kollégáikat is. Köszönöm a figyelmet. (Zaj az ellenzéki padsorokban. - Taps a kormánypártok soraiban. - Gúr Nándor: Szégyelld magad! - Bangóné Borbély Ildikó: Hol van Rogán Antal?)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem