SALLAI R. BENEDEK

Teljes szövegű keresés

SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szegény államtitkár úrnak megint ugyanazon kollégái, akik nem tudták megszámolni, hogy Hajdú-Biharban mennyi birka van, valami teljesen más papírt adtak, mert nagyjából ugyanazt mondtam el, ami a leadott interpellációmban szerepel. Ez nyugodtan ellenőrizhető. De az FM szakértelmét tekintve ezen már nem lepődök meg.
Annyit hadd mondjak el azokra a célzásokra, amikre utalást tett, hogy nem 181 ezer aláírást gyűjtöttek össze ezek a gyűjtők, hanem több mint 250 ezret. Az, hogy az önök választási irodája abból mennyit talált érvényesnek, egy más kérdés.
És még egyvalamit tisztázzunk, mert úgyis hangosabb leszek, mint önök! (Felzúdulás és közbeszólások a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget. - Emelt hangon folytatva:) Mégpedig azt, hogy ezek az aláírások önerőből, önkéntes emberektől jöttek, akik az utcán álltak. Önök nem mentek ki, hogy a népszavazásukhoz gyűjtsenek aláírást! Önök 10 milliárdot csináltak el, hogy összehozzanak egy érvényes népszavazást, és így sem tudták megcsinálni! Mi legalább gyűjtöttünk aláírást. Talán joggal követeljük azt, hogy miután több mint 90 százaléka megvan, ez a „politikailag érvényes” kategória, amit bevezettek önök, ezért elfogadhatatlan, hogy bármi más álláspontot képviseljenek, mint azt, hogy amennyiben egy pici következetesség is van, ki kell írni a népszavazást. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból. - Dr. Szél Bernadett tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem